NB II: nyernie kell az Újvárosnak, ha versenyben akar maradni

Akt.:
NB II: nyernie kell az Újvárosnak, ha versenyben akar maradni
© Fotó: Matey István
Balmazújváros – Nem számíthat az eltiltását töltő Tamás Lászlóra és Bokros Tiborra sem az Újváros.

Hajrájához érkezik a Merkantil Bank Liga NB II. 2016/17-es kiírása: a 36. fordulóban, vasárnap 18 órától a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő a Szolnokot fogadja. Minden szempontból érdekes hétvége elé nézünk, hiszen több dolog végére is pont kerülhet: már döntetlennel bebiztosítja visszajutását az élvonalba a Puskás Akadémia, ha pedig győz, akkor az első helyen végez. Az éllovas PFLA úgy is első lehet, ha kikap a Cegléd vendégeként. Ez utóbbihoz az kell, hogy üldözői, a másik feljutó helyért küzdő Kisvárda, Újváros és Soroksár ne nyerjenek. Illetve a SZEOL után kieshet a Cigánd is, ha nem győz Mosonmagyaróváron.

Az Újváros pillanatnyilag 64 ponttal a tabella harmadik helyén áll, míg a szolnokiak 48 egységgel a kilencedikek. A hajdú-bihariak pályaedzője, Szergej Pacaj a klub honlapjának nyilatkozva elmondta, ez is egy roppant nehéz találkozó lesz, igaz, nem is emlékszik ebben a bajnokságban olyan mérkőzésre, amely könnyű lett volna.

Egy jó csapat érkezik hozzánk, ahol vannak meghatározó labdarúgók, akikre nagyon figyelnünk kell. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni ellenük, mert nyerni akarunk, nem hibázhatunk.

Eltiltás miatt két helyen most biztosan változtatni kell a feljutást jelentő második helyért küzdő Újváros megszokott kezdőcsapatán: Tamás Lászlóra és Bokros Tiborra sem számíthat a szakmai stáb, de Pacaj szerint megvannak azok a labdarúgóik, akik helyettesíthetik őket.

A szolnokiaknál véd Gazsi Tamás, aki a Balmaztól érkezett kölcsönbe, ahogyan a támadó-középpályás Pintér Norbert is. Korábban szerepelt az Újvárosnál egy félévet a rivális házi góllövőlistáját vezető Tóth László, aki már tizenegyszer talált be az ellenfelek kapujába.

November 20-án Szolnokon csaptak össze a felek, akkor 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó. Farkas II. Balázs a 15. percben szerzett vezetést a vendégeknek, ám a második félidőben egyenlíteni tudtak a hazaiak.

HBN








hirdetés