2011.12.9 12:46; Frissítve: 2011.12.9 12:46


NB II.: Megmutathatták magukat a legjobbak

NB II.: Megmutathatták magukat a legjobbak
Labdarúgás – Arany László egyik szeme sírna, a másik nevetne, ha vinnék játékosait.

A hagyományokhoz híven ebben az évben is megmérkőztek az NB II. Keleti, illetve Nyugati csoportjának válogatottjai. A gálamérkőzést 2–0-ra a nyugatiak nyerték az Arany László vezetésével pályára lépő keletiekkel szemben – de ezúttal nem is annyira a győztes kiléte a fontos, hanem az, hogy sok tehetséges fiatal mutathatta meg magát több NB I-es edző, és menedzser előtt.

Folytatni kell

Arany László már a Telki edzőközpontba „vonulása” előtt is azt nyilatkozta, hogy nagyszerű kezdeményezésnek tartja ezt a rendezvényt, és a véleménye az ott töltött idő után sem változott, sőt. – Ismét bebizonyosodott, hogy ez egy jó elgondolás. Az ifjú labdarúgók – mint a „nagyok” – válogatott mezben játszhattak, ami nagy dolog. Ha lehet, tovább kell folytatni ezt a sorozatot, mert ezeket a körülményeket, a pályaviszonyokat, és egyáltalán az egész miliőt mindenkinek meg kell tapasztalnia legalább egyszer – vélekedett Arany, aki szerint ez a találkozó is jól példázta, mennyi kivételes képességgel rendelkező játékos van az egész országban.

A „sajátjai”

– Mind a három játékosom, Oláh Gergő, Kónya Márk és Kállai Gábor is kitűnt a mezőnyből, nem voltak megszeppenve, úgy teljesítettek, ahogy azt egy profi futballistától elvárjuk. Azt láttam, hogy odamentek hozzájuk elsővonalbeli csapatokat trenírozó edzők, de semmi konkrétumot nem tudok. Természetesen büszke lennék rájuk, ha feljebblépnének képzettségüknek és adottságaiknak köszönhetően, ugyanakkor szomorú is lennék, mert meg kéne válnom tőlük, mondhatjuk, hogy az egyik szemem sírna, a másik pedig nevetne – jegyezte meg a Keleti csoport kiválóságainak vezetésével megbízott szakvezető.

HBN–SZADÓ


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Kajak-kenu Vk, Duisburg – Kizárták a Kovács, Janics párost
Budapest/Duisburg, 2012. május 26., szombat (MTI) - A középfutamot követően kizárták a versenyből az 500 [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Bajnok az Eger, 26 év után szerepelhet ismét az élvonalban
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Az Eger a Debrecen második csapata felett aratott szombati sikerével az [...] tovább »
Gemenci Nagydíj – Vígh Zoltán ezüstérmes
Szekszárd, 2012. május 26., szombat (MTI) - A hagyományos villanyfényes kritériumversennyel zárult a 38. Gemenci [...] tovább »
NB III-as eredmények
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a pénteken, illetve szombaton rendezett mérkőzések eredményei. tovább »
Megye I-es eredmények
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a szombaton rendezett Megye I-es mérkőzések eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés