2011.11.28 16:19; Frissítve: 2011.11.28 16:24


NB II.: Édes élményekkel mehetnek pihenőre

NB II.: Édes élményekkel mehetnek pihenőre NB II.: Édes élményekkel mehetnek pihenőre
Jó játékkal, magabiztosan nyertek az NB II-es hajdú-bihari gárdák a szezonzárón.

Az utolsó akadályon is sikeresen túljutott mind a két hajdúsági csapat a Keleti csoportban. A Balmazújváros Kállai Gábor két találatának köszönhetően vesztes állásból fordította a maga javára a Kazincbarcika elleni találkozót. Arany László alakulata ezzel a végső győzelmével visszahozta magát a dobogó harmadik fokára.

A DVSC-DEAC is diadalmaskodni tudott utolsó őszi bajnokiján – a debreceni fiatalok 2–0-ra verték meg a Szegedet. Fórián Zsolt csapata ezzel megszerezte a hetedik győzelmét, ami azt jelenti, hogy a pontvadászat ötödik helyéről várhatják a tavaszi folytatást.

Méltó balmazújvárosi befejezés

– Mindenképp úgy szerettük volna zárni a szezont, ahogy elkezdtük, vagyis győzelemmel – ennek tudatában mentünk neki a Barcika elleni meccsnek. Már az elejétől kezdve mi kezdeményeztünk, támadtunk, azonban egy szöglet után kialakuló kavarodást követően mégis ellenfelünk szerezte meg a vezetést – vágott bele a 2–1-es sikerrel zárult találkozójuk ismertetésébe Kónya Márk, a Balmazújváros egyik alapembere.

– Szerencsére nem tört meg a lendületünk a bekapott gól után sem, és még a szünet előtt sikerült kiegyenlítenünk. A második félidőben újra bevettük a hazaiak kapuját, amire már nem jött válasz, noha a KBSC igen erőszakos játékkal próbált „operálni” – fogalmazott az újvárosiak védője, aki mind a 15 fordulóban kezdőként lépett pályára.

DVSC-DEAC: Esélyt sem adtak

– Jól akartuk zárni az évet, ami sikerült is. A csapat magabiztos volt – találataink megfogták a szegedieket, zártan védekeztünk, esélyt sem hagyva a hazaiaknak. Bár a második játékrészben ráültünk az eredményre, összességében mégis megérdemelt győzelmet arattunk – vélekedett Szilágyi Péter, a Loki csatára, aki jól érezte magát a pályán.

– Már az előző körben, az Eger ellen is élveztem a játékot, most pedig még be is találtam. Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy újra sikerült bevennem az ellenfél kapuját, bízom benne, egy olyan korszakom jön, mikor ismét termelem majd a gólokat.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Kajak-kenu Vk, Duisburg – Kizárták a Kovács, Janics párost
Budapest/Duisburg, 2012. május 26., szombat (MTI) - A középfutamot követően kizárták a versenyből az 500 [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Bajnok az Eger, 26 év után szerepelhet ismét az élvonalban
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Az Eger a Debrecen második csapata felett aratott szombati sikerével az [...] tovább »
Gemenci Nagydíj – Vígh Zoltán ezüstérmes
Szekszárd, 2012. május 26., szombat (MTI) - A hagyományos villanyfényes kritériumversennyel zárult a 38. Gemenci [...] tovább »
NB III-as eredmények
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a pénteken, illetve szombaton rendezett mérkőzések eredményei. tovább »
Megye I-es eredmények
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a szombaton rendezett Megye I-es mérkőzések eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés