NB II: döntetlen az újvárosi rangadón

Balmazújváros vs. Vác
Balmazújváros vs. Vác - © Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – Hétközi fordulóval folytatódott a Merkantil Bank Liga küzdelemsorozata, a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő alakulata a Vác gárdáját látta vendégül csütörtökön délután.

A találkozót nyugodtan „felruházhatjuk” a rangadó jelzővel, hiszen amíg a Balmazújváros az NB II-es tabella harmadik helyéről várta az összecsapást, addig a Dunakanyarból érkező egylet a 4. pozíciót foglalta el.

A mérkőzésen egyértelművé vált, a váciak egy pontért érkeztek a Hajdúságba, s mindent elkövettek azért, hogy ne kapjanak gólt. Kevés helyzet jellemezte a meccset, főként a mezőnyben folyt a küzdelem. A hazaiak előtt a második félidőben adódott két komolyabb gólszerzési lehetőség, de mindkét alkalommal a kapu fölé szállt a labda a fejes után. A hosszabbításban az újvárosiak egy elmaradt büntető miatt lehettek bosszúsak, így maradt a gól nélküli döntetlen, azaz a pontosztozkodás.

A Balmazújváros a vasárnapi fordulóban a Zalaegerszeg vendég lesz.

HBN