Navalnijt ismét őrizetbe vették, alighogy kiengedték a börtönből

Moszkva – Őrizetbe vették Alekszej Navalnij orosz politikust, alighogy hétfőn kiengedték egy moszkvai különleges fogva tartási központból, ahol éppen letöltötte 30 napos “adminisztratív letartóztatását” a nyilvános politikai megmozdulások megszervezésére vonatkozó előírások megsértése miatt.

Navalnij egyik politikai szövetségese, Leonyid Volkov a Twitteren azt írta, hogy az ellenzéki aktivistát most hasonló címen vették ismét őrizetbe, de ezúttal azzal a kitétellel, hogy a megmozdulások egészségi vagy anyagi kárt okoztak. Volkov az Interfax hírügynökség szerint kijelentette, az eljárást a szeptember 9-én a nyugdíjkorhatár emelése ellen megtartott megmozdulások miatt kezdeményezték a hatóságok.

Volkov elmondta, hogy az adminisztratív törvénysértésekről rendelkező törvénykönyvnek ezt a cikkét, amely büntetőügy kezdeményezésének alapja lehet, még nem alkalmazták Navalnij ellen. A politikust 100 ezertől 300 ezer rubelig (420 ezer – 1,26 millió forint) terjedő pénzbírságra, valamint 200 órányi közmunkára vagy 20 napi adminisztratív letartóztatásra ítélhetik.

Szeptember 9-én – a polgármester-választás napján – Moszkvában mintegy kétezren tűntettek nem engedélyezett megmozduláson a nyugdíjkorhatár emelése ellen. A tiltakozóakció során a rendőrök két embert hatósági személy elleni erőszak címén vettek őrizetbe.

Navalnijt augusztus 25-én az orosz fővárosban január 28-án megtartott tiltakozás miatt börtönözték be 30 napra, vagyis az incidens alatt nem volt szabadlábon. Hétfői szabadulásakor a rendőrök a büntetés-végrehajtási intézmény bejáratától egyenesen egy autóbuszba kísérték.

A politikus ezt megelőzően utoljára májusban került rács mögé, 30 napra, nem engedélyezett tüntetés szervezése címén. Navalnij május elején, két nappal Vlagyimir Putyin elnök újabb beiktatása előtt Nem cárunk ő nekünk! jelszóval kezdeményezett országos megmozdulást. A politikust hasonló indoklással korábban már több ízben elzárásra ítélték, amit ő a gyülekezési jog megsértésének minősített.

A 42 éves Alekszej Navalnij – aki a 2011-2012-es oroszországi hatalomellenes megmozdulások egyik fő szervezője volt – a 2013-as moszkvai polgármester-választáson meglepetésre a második helyen futott be. A politikus, aki az elmúlt két év során több országos korrupcióellenes tüntetést kezdeményezett, az idén márciusi elnökválasztáson megpróbálta Putyin kihívójaként pozícionálni magát, ám a Központi Választási Bizottság – függőben lévő büntetéseire hivatkozva – nem volt hajlandó jelöltként nyilvántartásba venni.

– MTI –