NAV: akár 20 évre is elítélhetik az adócsaló áldiplomatát és társait

Budapest, 2015. szeptember 8., kedd (MTI) – Csaknem félmilliárd forint áfát csalt el egy magát nagykövetségi alkalmazottnak kiadó férfi a társaival együtt, az ügyben költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt nyomozott a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV). A nyomozás iratait vádemelési javaslattal továbbították a Hajdú-Bihar megyei Főügyészségre, az elkövetők akár 20 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők – közölte a NAV az MTI-vel kedden.


A közlemény szerint az áldiplomata által irányított bűnszervezet Szlovákiából nagy mennyiségben szerzett be élelmiszereket; főként étolajat, lisztet, csirkehúst, de energiaital és mosópor is volt a szállítmányokban. Az áruk egy részét magyar és szlovák cégeken átfuttatva, külföldi értékesítés látszatát keltve, valójában hazai nagyáruházaknak szállították. Az ügyletekhez használt cégek hamis adatokkal tettek adóbevallást, és az irányító valótlan költségszámlákkal bevételei után fizetendő adóját is csökkentette. Így mintegy félmilliárd forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.

A rajtaütés napján egyszerre 32 helyszínen tartottak házkutatásokat. A pénzügyi nyomozók luxusautókat, cukorcsomagoló gépsort, tehergépkocsi szerelvényt és 42 tonna kristálycukrot foglaltak le. A sikeres akció révén, illetve a NAV adóellenőreinek és pénzügyi nyomozóinak közös munkájával további 71 millió forint jogosulatlan áfa-kiutalást sikerült megakadályozni.

Közölték: a bűnbanda irányítója hamis diplomata útlevelét lobogtatva próbálta akadályozni a nyomozók munkáját és letartóztatása esetére külön wellness szállodai elhelyezést kért. A bíróság nem méltányolta az áldiplomata kérését, és wellness szálló helyett a debreceni büntetés-végrehajtási intézetet jelölte ki a férfi és két társa számára előzetes letartóztatásra – írta a NAV.

A NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói a három vezetőn kívül további hat gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt, a csaló áldiplomatát közel két éve tartóztatták le.

– MTI –








hirdetés