Helyi közélet

2014.10.13. 10:58

Kezdődik a Vacsoracsata a debreceni Szent József Kollégiumban

Debrecen - „Vacsoracsatát” vívnak a Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kollégistái 2014. október 16-tól minden csütörtök este.

Debrecen - „Vacsoracsatát” vívnak a Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kollégistái 2014. október 16-tól minden csütörtök este. Az előző évben is nagy sikert aratott megmérettetésen hetente más-más évfolyam főzi a többi diák vacsoráját, amelyet szigorú elbírálás alá vesznek az éhes tanulók. Az ízek világa mellett górcső alá kerül a terítés és a felszolgálás alapvető szabályainak az ismerete is.

A diákokkal szemben ringbe száll a kollégium 6 fős prefektus csapata is. Kotánné Sándor Ibolya élelmezésvezető, a vacsoracsata ötletgazdája és szervezője elmondta, a felnőtt csapat élettapasztalata, vagy a konyhában szerzett gyakorlata itt nem jelent előnyt. Az ízeket vizsgáló diákok teljesen más szempont szerint értékelnek, mint a felnőttek. Korábban előfordult, hogy egy tojásrántotta kiütéssel győzött egy gazdagabb vacsorával szemben.

Külön fejtörést okoz majd a 6 fős konyhamestereknek az is, hogy egy adott keretből kell elkészíteniük az ízletes, egészséges ételt.

A vacsoracsata főnyereménye: egy kívánságvacsora, amelyet a konyha dolgozói készítenek el a győztes évfolyamnak.

A Vacsoracsatát megelőző felkészülési időszakban Szalayné Kónya Zsuzsanna, a DE OEC Dietetikai Szolgálat vezetője hasznos tanácsokkal látja el a diákokat. A szakember „Egészséges táplálkozás” címen előadást tart 2014. október 14-én 18.30-tól a kollégium menzáján.

A főzésben részt vevő diákok közelebbről megismerik a ”Mintamenza” programot is, amelyhez az elmúlt évben csatlakozott a kollégium menzája, így többek között a főzéshez szükséges alapanyagokat a környékbeli termelőktől szerzik be, gazdagabb vitaminban dús ételeket készítenek, csökkentik a cukor, a párolási technikának köszönhetően pedig a só mennyiségét is.

- Kovács Ágnes -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában