Nárciszokkal a gyógyíthatatlan betegek emberi méltóságáért

Akt.:
Nárciszokkal a gyógyíthatatlan betegek emberi méltóságáért
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A Méltóság mezeje programban tizenhét oktatási és nevelési intézmény növendékei és pedagógusai ültettek virághagymákat Debrecenben.

Sárga léggömbökkel telt meg szerdán a Baltazár Dezső tér, ahol több iskola és óvoda képviselője is részt vett a kilencedik munkaévében álló Magyar Hospice Alapítvány programjában. Debrecen városa, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet, a Debreceni Egyetem és a Méltóság mezeje szemléletformáló kezdeményezés közösen dolgoznak azon, hogy a Hospice-palliatív ellátást fejlesszék városunkban.

Méltón elkísérni

– Az emberi méltóság jegyében zajlik ez az esemény, ami idén a kilencedik, szimbolikus évébe lépett, ami nyugalmat, boldogságot, valamint indulatot és törekvést is jelent, ami a programunkra rendkívül jellemző. Az a gondolat, hogy gondoskodjunk egymásról és figyeljünk, törődjünk jobban azokkal az emberekkel, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, elengedhetetlen feladat az életünkben – mondta Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke. A palliatív eljárás biztosítja a betegek számára a tünetek kezelését, a fájdalomcsillapítást és a lelki gondozást is.
A tervek szerint Debrecenben 2016 őszén létrejöhet a Nárcisz Debreceni Hospice Ház, ahol olyan fekvőbeteg szakellátási osztály fog működni, ahol mindezen törekvéseket megvalósíthatják a rászorulók irányába. A humánerőforrás hátterét a Kenézy Kórház meglévő szakdolgozói állománya biztosítaná, a házat pedig adományokból, szponzori pénzekből és önkormányzati támogatásból kívánják megvalósítani.

Bővül a kör

A programhoz más települések is csatlakoztak, tavasszal Berettyóújfalu, ősszel pedig Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Vámospércs, Püspökladány, Nyíradony és Nyírtelek. A települések nárcisz hagymát ültetnek a gondoskodásra nevelés jegyében, együttérzésüket kifejezve a gyógyíthatatlan betegek és hozzátartozóik iránt. – Nemes kezdeményezésnek lehetünk részesei, a munka mindennapi életünk része, de úgy gondolom, hogy a magánéletünkben is munkálkodnunk kell, figyelni egymásra – mondta Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere az eseményen.

HBN– VK








hirdetés