2012.02.12 18:35; Frissítve: 2012.02.13 08:24


Napló interjú: Erőss Zsolttal, Magyarország vezető expedíciós hegymászójával

Napló interjú: Erőss Zsolttal, Magyarország vezető expedíciós hegymászójával
Debrecen – Tucatnyi alkalommal volt 8 ezer méter felett és kilenc nyolcezres csúcsot hódított már meg Erőss Zsolt, Magyarország vezető expedíciós hegymászója, aki a Debreceni Városi Természetjáró Szövetség meghívására érkezett egy előadásra Debrecenbe a múlt pénteken. A Napló szerkesztőségébe is ellátogatott.

Csíkszeredán született, Gyergyóban nőt fel. Mindennek volt-e része abban, hogy hegymászó lett?
Erőss Zsolt: Gyermekként, az útkeresés korában ismerkedtem meg a hegymászással. Fizikális és mentális igényem volt a testmozgásra. Vonzottak a küzdősportok. Bár jó fizikumú voltam, mégsem voltam sikeres a birkózásban. Egy belső indíttatás okán a hegymászás felé fordultam. Ez hobbimmá vált és most már tudom, a hobbiban is van világszint. A hegyi emberek egyébként nem feltétlenül lesznek hegymászók. Ugyanakkor – és itt utalok ara, hogy Magyarországon jó hegymászók vannak – felvetődik a kérdés, hogy minek ott hegyet mászni, ahol nincs is hegy. A hegymászás már rég óta meghatározza az életemet. Ez elvezetett oda, hogy tudom értékelni az élet minden pillanatát, legyek bármilyen helyzetben is.

 

Forrás: hoparduc.hu

 

2002-ben jutott fel Föld tetejére, a 8850 méter magas Mount Everestre. Ezt követően milyen kihívást találhat még egy hegymászó?
Erőss Zsolt: Szép vágy és nagy kihívás, hogy feljussunk a legmagasabb hegycsúcsra. Ám a hegymászók mindig igyekeznek újabb és újabb kihívásokat találni, a hangsúlyt a teljesítő képességük határára helyezni. Ez lehet akár tátrai vagy alpi szint is. Néhány hazai hegymászó barátommal célunk, hogy sorozatban feljussunk a Föld legmagasabb hegycsúcsaira. Fizikális és mentális kihívás.
 
Lehet-e edzeni a túrára? Miként készülnek?
Erőss Zsolt: Rendszeres mozgással jó fizikai állapotban kell tartani testünket. Nekem ez a sízés, túrák az Alpokba, a Tátrába, vagy éppen a napokban érkeztem haza Afrikából, ahol a kontinens legmagasabb hegyét, a Kilimanjárót másztuk meg. A hideg elviselésére nem lehet edzeni. A hegymászó nem szereti a hideget, a fagyás sérüléseket okozhat. Másik probléma a testsúly. Karácsony környéke a legproblémásabb időszakom. Finom ételek, több előadás, kevesebb lehetőség a mozgásra.

 

Forrás: hoparduc.hu


Hallani, hogy bizonyos időszakokban szinte csúcsforgalom van a Himalája csúcsaira vezető utakon.
Erőss Zsolt: A népszerű csúcsokat mind többen szeretnék megmászni. Együtt kell működni az oda igyekvőkkel. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a hegymászás az ember és a természet együttműködése, együttese. Akár rosszul is eshet, ha a hegyen is tömeg van. Ilyenkor egy járatlanabb utat kell választani a csúcsra. És ez igaz a hazai és európai viszonyokra is. A csúcsot mászó csoportok között egyébként együttműködés alakul ki. A nehezebben teljesíthető célok elérése közben jönnek össze igazán a csapatok, barátságok szövődnek.
 
Két éve súlyos balesetet szenvedett a Tátrában, majd térd alatt amputálták a jobb lábát. Hozott-e változást az életében ez a baleset?
Erős Zsolt: Ha arra gondol, hogy a baleset ébresztő szó lett volna, hogy óvatosabb legyek, akkor azt mondom, nem. Nem kell a sors előjelének tekinteni. Nem vagyok ez a típus. Továbbra is azt vallom, hogy a célt mindig az aktuális fizikai és mentális állapotunknak megfelelően kell kitűzni. A balesetem előtt harminc évig jól mértem fel veszélyhelyzeteket. Akkor és ott becsúszott a hiba. Egyszerűen nem láttuk előre a veszélyt. A balesetek mögött egyébként emberi hiba húzódik meg. El kell tudnunk viselni, hogy mi is hibázhatunk, bármikor történhet baleset. Ez olyan, mint mikor elütnek a zebrán.

 

Forrás: hoparduc.hu

 
Önnek hobbi a hegymászás. Hogyan kapcsolódik ki?
Erőss Zsolt: Fotózás, filmezés, túraszervezés, és persze a család. Kertészkedek, mondhatom, a saját kertemben nyaralok.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Orbán: olyan helyre kell sportlétesítményeket építeni, mint Debrecen
Debrecen, 2012. május 26., szombat (MTI) - Debrecen egy nagy ipari központ, amely az ország egyik leggyorsabban [...] tovább »
Kettős tragédia a frontális ütközés nyomán a 36-os főúton
Tiszavasvári és Újtikos között kellett teljes szélességében lezárni a 36-os főutat szombat délután mert egy [...] tovább »
Három halott Újtikosnál: bennégtek a személygépkocsi utasai
Újtikos, 2012. május 26., szombat (MTI) - Bennégtek az utasai annak a személygépkocsinak, amely autóbusszal [...] tovább »
Taekwon-do tábor Komádiban
Komádi - Komádi városában, mintegy tizenketten, a koreai eredetű harcművészetet a TAEKWON-DO, -t (lábbal és [...] tovább »
Pollenhelyzet – A napokban a pázsitfűfélék, de hamarosan más allergének is gondot okozhatnak az allergiásoknak
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A napokban a pázsitfűfélék okozhatnak tüneteket az arra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés