Könyv-jelző

2020.04.24. 17:54

Villanások a gyermekkorból

Ismertető Bereményi Géza Magyar Copperfield című könyvéről.

Fotó: Stekovics Gáspár/Wikipédia

Bereményi Géza régóta várt önéletrajzi regénye elsősorban a gyermek- és ifjúkorral foglalkozik. Ismerős lehet nekünk ez a világ csodálatos filmjéből, az Eldorádóból, és Cseh Tamásnak írt dalaiból is. A második világháború után a Teleki téren felnövő gyereket nagyszülei és a Teleki téri piac nevelték. 1956-ban tízévesen éli át a forradalom fordulatait, hogy kamaszkori lázadása és ifjúkori indulása egybeessen a Kádár-rendszer megszilárdulásával. Bereményi önéletírásában sorra veszi és ragyogó portrékban örökíti meg élete meghatározó figuráit és találkozásait. Ez a memoár magyar történelem krónikája emberközelből, emellett egy érzékeny művész vallomása.

Bereményi Géza 1946-ban született Budapesten. 1970-ben a pesti bölcsészkaron magyar–olasz szakos tanári diplomát kapott, és még ebben az évben megjelent első novelláskötete A svéd király címmel. Ez az esztendő még azért is fontos lett az életében, mert az irodalom mellett ekkor kezdett el másik három műfajban dolgozni.

Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgató-könyv­író, filmrendező. Eldorádó című filmje 1989-ben a legjobb európai film díját nyerte el. Forgatókönyveivel (Veri az ördög a feleségét, Megáll az idő) és Cseh Tamásnak írt dalszövegeivel a magyar kultúra egyik legfontosabb alkotója lett.

HBN

Bereményi Géza művei

  • Jézus újságot olvas
  • Shakespeare királynője
  • Vadnai Bébi
  • Versek
  •  

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában