Napi horoszkóp – 2016. január 7.

Illusztráció
Illusztráció
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára.

Kos
03.21 – 04.20

Képtelen szabadulni egy gondolattól és ez rányomja a bélyegét a mai napra. Tudja, hogy nem fog megoldást találni, mégsem képes félretenni. Ennek köszönhetően rengeteget hibázik, így a környezetében egyre nagyobb a feszültség. Tegye meg azt a szívességet, hogy mihamarabb félrevonul, nem kezd bele olyan feladatokba, melyeket elhalaszthat, inkább válassza a friss levegőt, a testmozgást, hogy kiszellőztethesse a fejét.

Bika
04.21 – 05.21

Ne halogassa tovább a problémák megbeszélését. Már olyan régen a szőnyeg alá seperték, hogy az idejét se tudja, a valódi nézeteltérés pedig már rég a feledés homályába merült. Most már azonban ne nyugodjon meg addig, amíg nem tudnak úgy felállni az asztaltól, hogy senkiben sem marad tüske. Nyitott és befogadó, így könnyebb Önnel szót érteni és hajlik is a megállapodásra, ennek érdekében engedni is hajlandó.

Ikrek
05.22 – 06.21

Tegye félre a személyes ellentéteket, mert most nem boldogulhat a másik segítsége nélkül. Ezen a téren mindig is remekül tudtak együtt dolgozni, most is erre figyeljen inkább. Talán a közös munka révén újra közelebb kerülnek egymáshoz és így a nézeteltérésük is könnyebben tisztázható, ha az ügy végére pontot tesznek. Erős és kitartó, most sem lesz ez másképp és ennek köszönheti azt is, hogy sikeres napot zárhat.

Rák
06.22 – 07.22

A hangulata átragad a környezetében élőkre is. Ezért fontos, hogy képes legyen a belső feszültségét most eltemetni, hiszen ha szabadjára engedi, magára maradna. Márpedig a mai napon szüksége van mások segítségére, hiszen olyan akadályokat kell leküzdenie, melyekkel egyedül képtelen lenne megbirkózni. Vegyen erőt magán és mosolyogjon. Ahogy elengedi a problémát, úgy lesz egyre felszabadultabb.

Oroszlán
07.23 – 08.23

Számos teendőt tervez be a mai napba, ezért fontos, hogy egy rangsort is felállítson. Hajlamos lehet kapkodni és ezzel végképp veszélyeztetné a sikereket. Higgyen önmagában és akkor képes lesz az akadályokat leküzdve elszántan haladni az útján. Egyedül is vágjon bele egy-egy kérdésbe, hiszen ha elakadna, számíthat a segítségre. Semmi oka a keserűségre, ha végül nem végez mindennel, így is szép eredményeket mutathat fel.

Szűz
08.24 – 09.23

Lépjen tovább, ha egy helyen nem látják szívesen, akkor pedig távozzon emelt fővel. Nem felelhet meg mindenki elvárásainak, ezért azt kell inkább a szeme előtt tartania, hogy az elveit nem áldozhatja fel a népszerűség oltárán. Engedett már annyit, hogy ez elég legyen a megállapodáshoz, ha ezt kevésnek tartják, akkor nincs közös jövőjük, külön utakon kell folytatniuk az életüket. Emiatt ne keseregjen, ennek így kell lennie.

Mérleg
09.24 – 10.23

Hiába próbálja elnyomni az érzéseit, azok folyamatosan igyekeznek a felszínre törni. Ha nem engedi, egyre nőni fog a feszültség Önben, míg ez már a teljesítménye rovására megy. Mondja el az érintetteknek mindazt, amit érez, mert csak így szabadulhat meg a belső feszültségtől. Ha ennek következtében külön utakra kényszerülnek, akkor is elmondhatja magáról, hogy mindent megtett a béke érdekében.

Skorpió
10.24 – 11.22

Eddig megpróbálta elnyomni magában a gondokat, de most már ideje tenni is valamit annak érdekében, hogy megszűnjenek. Bár még mindig nem érzi elérkezettnek az időt, azonban ha tovább halogatja, olyan szinten mérgezi meg belülről, hogy már képtelen lesz tisztán látni és valóban a megoldásokat keresni. Ha egyedül nem megy, ne szégyelljen segítséget kérni Önnél tapasztaltabb emberektől.

Nyilas
11.23 – 12.21

Ha nem mondja, akkor a külvilág nem fogja tudni. Azok a jelek, melyeket eddig adott, nem értek célba, így ne halogassa tovább és őszintén beszéljék meg a következő lépéseket. Bár a fejében már összeállt a terv és ezt próbálta virágnyelven elmondani, a másik fél képtelen volt értelmezni. Ne kényszerítse az se meghátrálásra, ha tudja, hogy nem minden szavával fognak egyetérteni, a végső célok közösek, és ezt mindannyian tudják.

Bak
12.22 – 01.20

Váratlan helyzetekben kell helyt állnia, de most még ez sem okoz gondot. Kellően elszánt, hogy a céljaitól ne tántorítsák el, így aztán vállalja az ismeretlen kihívásokat is. Segítségre nem számíthat, hiszen egykoron figyelmeztették, hogy téves úton jár, most pedig itt az idő, hogy bebizonyítsa, Önnek volt igaza. A makacssága lehet most a legnagyobb támasza, hiszen ez lendíti át a holtponton.

Vízöntő
01.21 – 02.19

Nehezen tud ellenállni a kísértésnek, de tudja, hogy most nem lazíthat. Akkor tudja megkönnyíteni a helyzetét, ha átgondolja, mi olyan vonzó abban az ajánlatban, amit nem fogadhat el. Az is lehet, hogy hiányzik valami az életéből és csak azt szeretné pótolni. Ha rájön a megoldásra, végül arra is talál lehetőséget, hogy úgy „bűnözzön”, hogy azzal a hosszabb távú céljait nem veszélyezteti.

Halak
02.20 – 03.20

Képes végre tiszta vizet önteni a pohárba, ezért ne halogassa tovább azt a bizonyos beszélgetést. Tudja, mit szeretne, azt is, ennek érdekében mennyit engedhet úgy, hogy azt még ne érezze áldozatnak. Ha előre lefekteti ezeket a határokat, a másik fél is egyértelműen láthatja, mik a végső célok és milyen úton kíván ehhez elindulni, eldöntheti, kíván-e Önnel tartani vagy az életük most külön vágányon folytatódik.








hirdetés