Napi horoszkóp – 2015. október 11.

Napi horoszkóp – 2015. október 11.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára.

Kos
03.21 – 04.20
Új ötletekkel áll elő, és ez lendületet ad az elakadt ügyeknek. A megoldási javaslatai nem szokványosak, de épp ez lehet a siker titka. Legyen vakmerő, merjen kockáztatni, a csillagok segíteni fogják a tervei megvalósításában. Nem lesz szüksége erre a támaszra sokáig, hisz a teljesítménye önmagáért beszél, gyorsan elfogadtatja magát, mint irányító és ha idáig eljut, már megállíthatatlan.

Bika
04.21 – 05.21
Ne halogassa tovább azt a beszélgetést, amelyre már hetek óta készül. Egyre csak őrlődik és lassan felemészti önmagát, miközben néhány mondat, pár kellemetlen perc és túl lenne az egészen. A mai napon a beleérző képessége a csúcson van, így hamar átérzi a másik fél álláspontját és megérti, miből is eredt az egész félreértés. Végre megtalálja azokat a szavakat, amellyel igazolni tudja, hogy Önnek van igaza.

Ikrek
05.22 – 06.21
A mai napon óvatosabb, bár önmagának sem tudná bevallani, mitől is tart. A környezetében élők azonban ebből semmit nem észlelnek, ők egy magabiztos, határozott személyt látnak maguk előtt. Hisz a tudásában és a képességeiben, és nyugodtan hátradőlhet, hisz alaposan fel is készült. Ne halogassa tovább, ha fontos beszélgetés vár Önre, a mai napnál tökéletesebbet keresve sem találhatna.

Rák
06.22 – 07.22
Úgy érzi, elérkezett a pillanat, amikor lépnie kell. Bár nem készült még fel minden akadályra, tudja, hogy számos küzdelem vár Önre, de nem bír magával. Bátraké a szerencse, és ez most igaz Önre is. Olyan határozottsággal fog neki, hogy szemernyi kétség sem marad, az ügyet sikerre fogja vinni. Így aztán nem is kell egyedül végigmenni az úton, számtalan segítője és tanácsadója akad. Csak ne fejjel rohanjon a falnak, folyamatosan járjon az esze egy lépéssel a tettei előtt.

Oroszlán
07.23 – 08.23
Ideje elgondolkodnia azon, valóban a helyes úton jár-e. Az elmúlt időszak problémáit akkor törvényszerűnek gondolta, de ha valóban jó helyen van, akkor ezeknek nem kellett volna megtörténni. És ezt Ön is érzi, csak még nem fogalmazta meg olyan egyértelműen, ahogy most teszi. Beszéljen a kételyeiről szűk családi körben, hisz ki mástól remélhet támogatást és megértést, ha nem azoktól, akik mindvégig kitartottak Ön mellett.

Szűz
08.24 – 09.23
Olyan kérdésekre érdemes a figyelmét terelnie, melyek nagy odafigyelést és főleg tiszta gondolkodást igényelnek. Képes lesz ugyanis a mai napon minden zavaró tényezőt kizárni és egyetlen feladatra, problémára összpontosítani. Ritkán ennyire összeszedett, használja hát ki a napot és vegye újra kézbe azokat a feladatokat, amelyek ott lapulnak a fiók mélyén, mert nem érezte elég felkészültnek magát arra, hogy valóban a végükre járjon.

Önnek mi a csillagjegye?

Eredmények megtekintése

Loading ... Loading ...

Mérleg
09.24 – 10.23
Szerencsés nap ez a mai. Ötletei vannak és ezeket szívesen is osztja meg másokkal, akikkel továbbgondolva az alapokat, végül meg is valósítják azokat. Előfordul gyakran, hogy jár az esze, de ilyenkor ezt megtartja magának és már csak akkor tárja a nyilvánosság elé, amikor teljesen összeáll a kép. Így viszont későn érkeznek javaslatok is, emiatt bonyolítja a kivitelezést. Vonja le a mai nap tanulságát és máskor is legyen ilyen nyitott.

Skorpió
10.24 – 11.22
Kedves, kiegyensúlyozott, ilyenkor kellemes társaság. Ennek is köszönheti, hogy régi arcok ismét felbukkannak és a találkozás nem merül ki köszönésben és pár mondatos üres fecsegésben. Új emberekkel is ismeretséget köthet, azonban az óvatosság fontos lehet a most kialakuló kapcsolatokban. Előfordulhat ugyanis, hogy a szándékok nem ugyanazok, a másik fél többet szeretne Öntől, mint amit adhat. Ezt tisztázzák már az elején.

Nyilas
11.23 – 12.21
A mai nap nem okoz gondot, ha társaságban kell lennie. Egyenesen kivirágzik, ha a figyelem középpontjába kerül, ha körberajongják. Élvezi, ha irányíthat, és ehhez remek érzékkel rendelkezik. Ha találkozik egy remek ötlettel, ne hagyja veszni, karolja fel. Az ötletgazda talán félénk, kevésbé agilis, így félne a tettek mezejére lépni, de egy kis támogatással, amit Ön adhat meg, kiválóan teljesíthetnek.

Bak
12.22 – 01.20
Olyan dolgokért tehetik felelőssé, amelyekben nem vett részt. Valaki Önön vezetné le a feszültséget, hisz látja, hogy most képtelen lenne „visszaütni”. Remekül érzi ugyanis magát és eldöntötte, nem engedi ezt a hangulatát elrontani. Ha boksz zsáknak használják, azt is méltósággal viseli, mert úgy gondolja, ezzel is segít a másik félnek. Komoly lelki erőről tesz tanúbizonyságot, ami azonban hosszabb távon nem járható, hisz megterhelő.

Vízöntő
01.20 – 02.19
Meglepi a környezetében élőket, azonban ennek most nem örülnek. Értetlenül állnak ugyanis azelőtt, hogy olyan dolgokon is felbosszantja magát, amin máskor játszi könnyedséggel átlép. Ahelyett, hogy egy akadály láttán a megoldásokat keresné, inkább bűnbak után néz, nem átlépni szeretne felette, hanem megtalálni azt az embert, aki odatette. Mielőbb végezzen a feladataival, hogy visszavonulhasson, mert ezzel a viselkedésével csak az ellenségei számát növeli.

Halak
02.20 – 03.20
Talán nem aludta ki magát, de állhat egy betegség is a hátterében annak, ahogyan a mai napon érzi magát. Fáradt, ingerült és a legnagyobb gond, hogy képtelen a figyelmét irányítani. Szétszórtsága jobb esetben csak oda vezet, hogy a munkái pontatlanok, képtelen betartani, amit vállalt, rosszabb esetben akár balesetet szenvedhet vagy okozhat. Éppen ezért a lehető legkevesebbet vállaljon magára, mielőbb kerüljön ágyba.








hirdetés