Napi horoszkóp – 2015. július 11.

Napi horoszkóp – 2015. július 11.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára.


Kos
03.21 – 04.20
A mai napon különösen akkor számíthat sikerre, ha képes mások érdekében tevékenykedni. Ez nem jelenti azt, hogy önmagát háttérbe kellene szorítania, de olyan ügyekkel foglalkozzon, melyek mások számára is fontosak. Ezzel két legyet üthet egy csapásra, hisz nem csak a saját gondjai egy részét zárhatja le, de segítőkre is számíthat a jövőben, ha azt látják Önön, képes másokért is harcba szállni.

Bika
04.21 – 05.21
Elégedett a helyzetével, elfogadja, amit a mai nap nyújt Önnek. Éppen ennek köszönhetően jóval többet kap, mint amennyit várt. Így ugyanis olyan emberek is Ön mellé sorakoznak fel, akikről ezt nem feltételezte volna. Egyszerűen csak arra volt szükségük, hogy lássák Önben a lehetőséget. Ez pedig sugárzik Önből, hisz nyugodt, kiegyensúlyozott, ilyenkor pedig bármit elérhet, amit akar.

Ikrek
05.22 – 06.21
Öröm Ön mellett tartózkodni, hisz árad Önből a nyugalom és a meghittség. Igazi csapatemberként képes bárki mellet kiállni, akit közel érez a szívéhez és a saját gondjait félretéve küzdeni mások céljaiért. Az ilyen napok elsődleges haszna, hogy új barátokra talál, és olyan emberekkel mélyíti el a kapcsolatait, akikre a jövőben biztosan számíthat. Családi körben is nagy népszerűségnek örvend.

Rák
06.22 – 07.22
Képes hamar felismerni az összefüggéseket és megtalálni azokat a pontokat, melyeket megoldva sokkal nagyobb lépéseket tehet előre, mintha sorrendben oldaná meg a problémákat. Használja ki ezt a „tisztánlátást” arra, hogy olyan kérdésekkel is újra foglalkozik, melyeket a fiók mélyére süllyesztett nyugodtabb napokra. Komoly terhektől szabadulhat meg, ha végre lezár egy-két függőben lévő ügyét is.

Oroszlán
07.23 – 08.23
Fordítson nagyobb figyelmet a kapcsolataira, bizony az utóbbi időben nem csak a barátait, de rokonait is elhanyagolta. Ideje lenne felhívni őket, most még az sem fárasztja, ha a gondjaikat a nyakába zúdítják. Türelmesen végighallgatva őket, használható tanácsot nyújtva még azt is elérheti, hogy kibékítsen évek óta egymással küzdő haragosokat. Vigyen új színt az ismerősök életébe, ezzel elérheti, hogy több elégedett ember veszi körül.

Szűz
08.24 – 09.23
Amit ma megtehet, ne halassza holnapra – tartja a közmondás, amit érdemes lenne megfogadnia. Nem véletlenül merülnek fel most a problémák, most képes velük megbirkózni, hisz energiái szinte végtelenek. Bátran fogadja el a felkéréseket, a tudása megvan hozzá és végre nem érzi magát fáradtnak, kimerültnek. Komoly döntéseket kell meghoznia, de soha nem tűnt ez ennyire könnyűnek, mint a mai napon.


Önnek mi a csillagjegye?

Eredmények megtekintése

Loading ... Loading ...

Mérleg
09.24 – 10.23
Ezen a hétvégén kiemelkedő jelentőséget kapnak az életében az emberi kapcsolatok. Elsősorban a meglévők fognak elmélyülni, de újak is kezdődnek. Szűkebb családi körben tölti az estét és kellemes beszélgetések részesévé válhat, ha nyitottan közeledik az otthoniak felé. Végre nem fáradtan várja csak, hogy nyugovóra térhessen, így képes figyelmesen hallgatni és tanácsai meghallgatásra találnak. Harmonikus, meghitt hangulat, ennél többre nem is vágyott.

Skorpió
10.24 – 11.22
Ne kerülje az embereket még akkor sem, ha úgy érzi, túl fáradt most hozzájuk. Aki megkeresi Önt, nem véletlen teszi, úgy érzi, másban nem bízhat meg. Őszintén tárja fel szíve titkait, nem is kér mást cserébe, mint megértő hallgatóságot. Így aztán nem is kell tanáccsal szolgálnia, ítélkeznie pedig végképp nem. Eljön az idő, amikor Ön szorul majd arra, hogy valakinek kiönthesse lelke minden bánatát, gondoljon erre.

Nyilas
11.23 – 12.21
Elérkezett az idő, amikor ki kell állnia saját érdekében. Eddig alárendelt mindent annak, hogy másokon segítsen, eközben félretette a céljait, érdekeit. Végre felszabadult ezen édes teher alól és foglalkozhat azokkal az ügyekkel, amelyek kedvére valók, újra kézbe veheti a dolgait. Az elmúlt napok azonban nem teltek el minden haszon nélkül, hisz most Ön számíthat arra, hogy segítő kezek viszonozzák mindazt, amit Öntől kaptak.

Bak
12.22 – 01.20
Könnyen köt új ismeretségeket, az azonban, hogy ezek mekkora jelentőséggel bírnak majd az életére, nehéz megmondani. Nem is kell erre a mai napon választ találni, egyszerűen csak élvezze, hogy népszerű, a kellemes beszélgetések hangulatának adja át magát nyugodt szívvel, legyen aktív résztvevője azoknak. És ha mindeközben kicsit többet árul el önmagáról, mint amennyit helyesnek gondol, ne riassza meg.

Vízöntő
01.21 – 02.19
Belső béke és harmónia sugárzik Önből. Érdemes lenne megkeresnie mindazokat, akikkel tisztázatlan kérdések miatt megromlott a viszonya az elmúlt időkben. Nem marad észrevétlen ugyanis, hogy milyen nyugodt és megértő, így őszintén képesek feltárni Önnek a gondokat, így azt is, ami miatt megszakadt a kapcsolatuk. Ön pedig nem a hibákat fogja keresni, hanem a megoldásokat, hisz érzi, fontos rendeznie ezeket a konfliktusokat.

Halak
02.20 – 03.20
Úgy ébred, mintha egy hosszú rabságból szabadult volna. Nem nyomasztják régi terhek, elintézetlen ügyel sem lapulnak a fiók mélyén, így ideje új dolgokba kezdeni. Számtalan ötlet járt a fejében az elmúlt időben, melyeket halogatott idő vagy erő hiányában. Most azonban mindkettő a rendelkezésére áll, semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy a tettek mezejére lépjen. A tervezésről azonban most sem feledkezhet meg.








hirdetés