Napfény világánál

Na ugye. Jelentősen emelkedett a leggazdagabb magyarok vagyona az elmúlt évben a napi.hu összeállítása szerint. A portál idén is elkészítette a leggazdagabbak listáját, az első néhány helyen szereplők legalább két számjegyű növekedést értek el tavaly, forintban, milliárdban. Szőke Tímea írása.

Legnagyobbat a mágus Mészáros Lőrinc lépett előre, aki a 31.-ről az 5. helyre került (a napi.hu által becsült) 100 milliárd forintos gyarapodással. Ilyen kiváló eredményeket csak egy erősödő gazdaságú országban lehet felmutatni, na ugye, hogy igaza van a kormánynak a jobban teljesítésről. Szerencsére éppen most védte meg a miniszterelnök ezen országot Brüsszelben, ahol még a kétes módon meggazdagodott Soros György is felbukkant. S éppen jókor indult a Fidelitas kampánya, melyben megnevezik azokat a milliárdosokat, akik ellenzéki politikusok mögött állnak. Itt az ideje, hogy napfényre kerüljenek – mondta Böröcz László elnök; mintegy megvédve az átláthatóság fontosságát. Támogatom, és szeretnék még egy – hiánypótló – listát is; azokról a politikusokról, akik némely gazdag ember mögött állnak.

– Szőke Tímea –


Jelentősen nőtt a leggazdagabb 100 magyar vagyona

Jelentősen nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona az elmúlt évben a napi.hu összeállítása szerint, a gazdasági hírportál százas rangsorára 7,5 milliárd forint alatt nem lehetett fölkerülni.








hirdetés