Nagypapa korában is emlegetni fogja a balmazújvárosi diadalt

Nagypapa korában is emlegetni fogja a balmazújvárosi diadalt
© Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – Horváth László szerint a Balmazújvárosra taktikai „finomhangolás” vár a bajnoki rajt előtt.

Talán sokan féltették a Balmaz Kamilla Gyógyfürdőt a Palermo együttesétől, de Feczkó Tamás tanítványai a pesszimistáknak (is) csattanós választ adtak a két gárda pénteki összecsapásán. Varga Kevin a szicíliaiak tizenhatosán belül szánta rá magát lövésre a 12. percben, a kísérlete a bal felső sarokban „pihent meg”.

A vendégek Rispoli révén egalizáltak a 33. minutumban, ám a szünetben a hajdúságiak vonulhattak előnnyel az öltözőbe, hiszen Varga egy szöglet utáni kavarodásnál a kapu torkából kotorta be a labdát. A második játékrészben Farkas Balázs csodaszép szabadrúgásgóllal állította be a 3–1-es végeredményt. Az itáliaiak szakmai stábja nem számíthatott a kisebb sérüléssel bajlódó korábbi debreceni focistára, Balogh Norbertre.

Más „kávéház”

– Jelentős esemény volt ez a stadionavató mérkőzés a klub életében, az eredmény csak hab a tortán – nyitotta a beszélgetést Horváth László, az újvárosiak hálóőre, aki az első félidőben őrizhette a hazaiak „ketrecét”. – Szerencsére nekem is sikerült egy-két védést bemutatnom. Erről a győzelemről még az unokáimnak is biztosan mesélni fogok. Egyébként azt nem szabad elfelejteni, hogy a Palermo még csak két hete kezdte meg a felkészülést, ellenfelünk a meccs napjának délelőttjén is tréningezett. Ennek ellenére látszott, más szintet képviselnek ahhoz képest, amit a másodosztályban tapasztalunk hétről hétre. Rengeteget futottak, valamint sokat passzoltak a kilencven perc során. Remek kvalitásokkal rendelkező játékosok alkotják az olaszok keretét.

A kezdő sípszó pillanatában a hajdúsági hátsó alakzat tengelyét Rus Adrián, valamint a nyáron szerződtetett Tamás László alkotta, míg a csapatkapitány Kiss László a középpályán kapott lehetőséget Sigér Dávid mellett.

– Tamás Laci személyében egy rutinos, labdabiztos védővel erősödtünk. Rus Adrián tehetséges labdarúgó, aki fényes jövő előtt áll. Kissnek a távozó Kónya Márkot kell pótolnia, szerencsére egyre jobban megértik egymást Sigivel – mondta a 28 éves kapus.

Sikerrel rajtolnának

A balmazújvárosiaknak a Palermo elleni ütközet jelentette a bajnoki főpróbát, vasárnap már a Sopront fogadják.
– Kilencven-kilencvenöt százalékos állapotban vagyunk jelenleg, az elkövetkező napokban taktikai finomításokat kell végrehajtanunk. Győzelemmel szeretnénk megörvendeztetni a szurkolóinkat az első fordulóban. Jóslatokba nem szeretnék bocsátkozni a pontvadászattal kapcsolatban, de jók a megérzéseim – fogalmazott Horváth.

– HBN-BÁ –


Megütötte a szicíliaiakat a Balmaz

Balmazújváros – A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 3-1-es győzelemmel ünnepelte a felújított arénájának átadását.

Videó: Az megvan, hogy a balmazújvárosi Farkas Balázs mekkora gólt akasztott a Palermónak?

Balmazújváros – A balmazújvárosi stadionavatón mondhatni sima, 3-1-es győzelmet aratott a hazai csapat az illusztris vendég Palermo ellen. A meccs legnagyobb gólját Farkas Balázs rúgta a 85. percben, szabadrúgásból tüzelt védhetetlenül a bal felsőbe.



Sporthírek






hirdetés