Nagyon keresett lett a futballválogatottunk

Akt.:
Georges Leekens, a kapitány
Georges Leekens, a kapitány - © Fotó: Derencsényi István
Budapest – Szabó Gergő, a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke volt a Sport Tv Mai helyzet című műsorának vendége – írja az országos sportnapilap. A sajtófőnök elmondta, nagyon jó csapatok is szeretnének felkészülési meccset játszani a következő időszakban Georges Leekens együttesével.

A sajtóban megjelent, hogy Uruguay is szóba jöhet ellenfélként felkészülési mérkőzésen. „Amíg nincs meg a Nemzetek Ligája-sorsolás, s nem tudjuk, hány mérkőzésünk lesz ebben a sorozatban, addig nincs értelme arról beszélni, hogy idén a nem tétmérkőzéseken milyen csapatok ellen léphetünk pályára – mondta a sajtófőnök. – Nagyon sok megkeresés érkezik az MLSZ-hez a magyar válogatottal kapcsolatban, nagyon jó csapatok is szeretnének velünk játszani. Úgy tűnik, a tavalyelőtti Eb-szereplésünket és az ott nyújtott teljesítményünket nem felejtették el. De természetesen a többi szövetség is úgy van vele, hogy még nem tudja pontosan a válogatottja programját, mert a Nemzetek Ligájával kapcsolatban még nagyon sok a kérdőjel. Vannak tapogatózások, megkeresések, még nagyon jó csapatoktól is. Mondhatom, hogy több szövetség keresett meg minket az utóbbi időszakban, mint korábban, de egyelőre mindenki csak tapogatózik a másiknál.”

HBN








hirdetés