“Nagyon kellett már ez a siker” – Tabaka nagyot ment az abensbergi esőben

Tabaka József
Tabaka József - © Fotó: Derencsényi István, archív
Debrecen – Tabaka József óriási bravúrral bejutott az egyéni vébé következő fordulójába.

Végre újra nemzetközi sikert ünnepelhetnek a magyar salakos szurkolók: Tabaka József sikerrel vette a világbajnoki kvalifikációs sorozat első fordulóját.

A jövő évi Grand Prix-s helyekért zajló küzdelem németországi selejtezőjét pünkösdhétfőn Abensbergben rendezték, ahol egyedüli magyarként Tabaka próbált szerencsét. A több világklasszist is felvonultató 16 fős mezőnyből mindössze hét vaspapucsos kvalifikálhatta magát a következő körbe, azaz az elődöntőbe. Volt olyan salakos, akinek úgy ért véget a vébé-kvalifikáció, hogy el sem kezdődött. A dán Bjarne Pedersen vasárnap este már Abensberg felé hajtott a német autópályán, amikor ütközött egy szarvassal. A versenyzőnek semmi baja nem lett, viszont a mikrobusza nem tudta folytatni az utat, így az egyik favorit nélkül rendezték meg a hétfői derbit. A versenyt nem fogadta kegyeibe az időjárás, a mély, felázott pályán mindössze 12 futamot rendeztek, ezt követően a vezetőbíró véget vetett a küzdelemnek.

Menni kellett

– Vasárnap még ideális körülmények között vettünk részt az edzésen, de ahogy véget ért a tréning, elkezdett esni az eső, s lényegében hétfő kora estig egyfolytában hullott az égi áldás – tájékoztatta a részletekről a Naplót Tabaka József. – Mivel sűrű a versenynaptár, így mindenki tisztában volt vele, hogy megrendezik a viadalt, de azt is sejteni lehetett, hogy mindössze 12 futamig tart a megmérettetés. Eleinte még nem volt annyira rossz a pálya, de a legvégére már rendkívül balesetveszélyessé vált az ovál, többen buktak is.

Bevállalta az előzést

A pálya inkább motorozásra, mintsem versenyzésre volt alkalmas, így kíváncsiak voltunk, Tabaka milyen taktikával vágott neki a versenynek. – Próbáltam odafigyelni a startokra, mivel előzésre nem sok esélyt láttunk. Szerencsére jók voltak az elindulásaim, mindössze egyszer szorultam a negyedik helyre, de akkor nagy nehézségek árán meg tudtam előzni a német Hartelt, s ez az egy pont rendkívül sokat jelentett a végelszámolásnál. Lényegében minden erős ellenféllel mentem a három futamom alatt, így még büszkébb vagyok arra, hogy továbbjutottam. Nagyon kellett már ez a siker, nemcsak nekem, hanem a szurkolóimnak is. Sok esetben csak beszéltem arról, hogy mindent megteszek a sikerért, de most végre megcsináltam a bravúrt! – fogalmazott a debreceni salakos.

Tabaka elárulta, a két elődöntős helyszín, a horvátországi Gorican és az olaszországi Lonigo közül utóbbit választaná, mivel a jövő héten ott lenne egy versenye, s így jól fel tudna készülni a július 2-ai vébére.

HBN-BN


Továbbjutók

Slangerup (Dánia)

1. Zmarzlik (lengyel) 12 pont,
2. M. B. Jensen (dán) 11+3,
3. Lahti (finn) 11+2,
4. Karpov (ukrán) 11+1,
5. Vaculik (szlovák) 10,
6. Jonasson (svéd) 10,
7. Lebedevs (lett) 9.

Terenzano (Olaszország)

1. Piotr Pawlicki (lengyel) 14,
2. Nilsson (svéd) 13,
3. M. J. Jensen (dán) 12,
4. Buczkowski (lengyel) 10,
5. Ljung (svéd) 10,
6. Covatti (olasz) 10,
7. Huckenbeck (német) 9+3.

King’s Lynn (Anglia)

1. Lindgren (svéd) 13,
2. Kasprzak (lengyel) 12+3,
3. Bjerre (dán) 12+2,
4. Andersen (dán) 11,
5. Kylmakorpi (svéd) 10,
6. Masters (ausztrál) 10,
7. Kurtz (ausztrál) 9.

Abensberg (Németország)

1. Fricke (ausztrál) 9,
2. Smolinski (német) 9,
3. Jedrzejak (lengyel) 8,
4. Dudek (lengyel) 7,
5. Gappmaier (osztrák) 6,
6. Logacsev (orosz) 5,
7. Tabaka (magyar) 5.




További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés