Nagyköveti iskolává vált a Fazekas

„Európai Parlament Nagykövet Iskola” kitüntető cím átadása a Fazekas Mihály Gimnáziumnak
„Európai Parlament Nagykövet Iskola” kitüntető cím átadása a Fazekas Mihály Gimnáziumnak - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Térségünkben egyedüliként nyerte el a gimnázium a kitüntetést.

Európai Parlament Nagykövet Iskolája címet kapott a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium. Első körben összesen huszonöt iskola pályázott sikeresen a titulusra, melyet a programban résztvevő oktatási intézmények nyerhettek el. Az Európai Unió által meghirdetett program célja az európai ismeretek, és a polgári demokrácia üzenetének megerősítése a fiatal korosztály körében. Szerdán a pedagógusok és a diákok ünnepélyesen átvették a nagykövet iskolával járó okleveleket, plaketteket az intézményben. Munkájuk elismeréseként senior nagyköveti oklevelet kapott a Fazekas két tanára, Buda Andrea, valamint Lakatosné Tóth Ildikó. Utóbbi elmondta, az egész egy évekkel ezelőtt megalapított disputa, azaz vitaszakkörrel kezdődött.

n2

Fotó: Derencsényi István

– A résztvevő gyerekekkel rendszeresen demokrácia játékokra jártunk, majd az aktivitást látva európai uniós versenyeken is kipróbáltuk magunkat. A 4 for Europe országos középiskolai versenyt például háromszor is sikerült megnyerni a tanítványaimnak. Buda Andrea kolléganőm az angol nyelvű disputa csoportot vezette, és amikor csatlakoztuk a programhoz, nem volt kérdés, hogy azt együtt csináljuk majd végig.

HBN








hirdetés