Nagyjából összeállt a tavaszi Loki

Nagyjából összeállt a tavaszi Loki
A debreceniek klubmenedzsere már sejti, kikre számít majd a jövő heti bajnoki rajton. A csütörtöki átmozgató edzéssel véget ért a DVSC-TEVA tíznapos edzőtáborozása, a magyar bajnokcsapat legénysége péntek reggel indul útnak az antalyai reptérről.

Négy felkészülési találkozó van a piros-fehérek háta mögött: 1-1-es döntetlennel kezdetek a Szibir Novoszibirszk ellen, két nappal később 2-1-re kikaptak a Kopertől, míg a túra utolsó előtti napján két meccset is nyert a társaság, 3-0-ra és 4-1-re verve a Szlavija Szarajevo, illetve a Lokomotív Szófia gárdáját. A debreceniek utolsó tréningjét követően kértük fel Herczeg András klubmenedzsert, hogy értékelje a Belekben töltött tíz napot.

Visszanézték a vereséget

– Öt mérkőzést szerettünk volna lejátszani a törökországi edzőtáborban, ám csak négyet sikerült, ugyanis egy találkozónkat az időjárás meghiúsította – kezdte a beleki túra értékelését a szakember. – A négy meccs, úgy vélem, sok tanulsággal szolgált. Az orosz Novoszibirszk ellen egy-egy félidőt játszott minden labdarúgónk, az FC Koper ellen pedig már teljes mérkőzést játszott a gárda nagy része, sajnos, azon a mérkőzésen nem nyújtott olyan teljesítményt a csapat, amivel elégedett lehettem volna.

 A szlovénekkel vívott találkozón tehát sok hiányosságra fény derült, nem véletlen, hogy a 2-1-es vereség után levetítettük a futballistáknak a kilencven percet, hogy ők is szembesüljenek azzal, min kell változtatnunk. A szerdai két találkozóra sokat javultunk, egységesebbek, türelmesebbek voltunk és jobb volt az előrejátékunk. Amiből még mindig többet szeretnék látni, az a jó értelemben vett agresszivitás, valamint a kombinatív játékban várok előrelépést: itt főként a pontosabb passzokra és a hátulról felépített támadásokra gondolok.

Megvan a csapat

– Véleményem szerint el tudtuk végezni azt a munkát, amit előzetesen elterveztünk, de hogy miként sikerült a felkészülés, arra a tavaszi mérkőzések adnak majd választ – mondta el a tréner, aki megerősítette azt a vélkedését, hogy a szófiaiak ellen harcba szálló tizenegy összetétele hasonlít leginkább a jövő heti rajton kiálló DVSC-hez. – Nagy vonalakban már meg van a fejemben a gárda összetétele, igaz, akad még egy-hét kérdőjel. De nagy valószínűséggel a Lokomotív Szófia ellen felálló csapathoz fog hasonlítani leginkább a DVTK elleni együttes.

T.N.








hirdetés