Nagy utazások

Nagy utazások
© Fotó: Derencsényi István, archív
Panaszkodik a gépkocsivezető a csúcsforgalomban ülve, hisz járműve szinte áll. Káromkodnak, szitkozódnak a kamionosok, meg az úrvezetők és hölgysofőrök. Sirámokat hallat jó öreg biciklije kormányát markolva a községlakó asszonyság a boltból hazafelé tekerve. T. Szűcs József írása.

S akkor még nem említettük a kulturált közösségi közlekedés utasait, akik a hangok, gesztusok, mozdulatok széles repertoárjával próbálják nemtetszésüket utastársaik tudomására hozni. Summa summárum, kevés olyan embert találnánk, aki elégedett lakóhelye vagy munkahelye közlekedési viszonyaival. Persze a dugók például dugóbbak a fővárosban, mint nálunk. Los Angelesről és hasonló amerikai séma szerint épült városokról nem is beszélve. Igaz, legalább ez maradjon az ő bajuk, hisz annyi más téren, mondjuk ami az üzemanyag árát illeti, csak irigykedhetünk rájuk. Kár, hogy nálunk ráadásul olyan szűk rávezető utak épültek anno, amelyről ki tudja mikor tud a város közepére, s azon túl, az átellenes felére vezető főútra felhajtani az autós. Egyrészt az szintén bedugult, másrészt olyan rövid ideig zöld a lámpa a bekanyarodóknak, hogy egyszerre legfeljebb két-három kocsit enged fel a főútra. Mire sorra kerülnek, az autójuk is beleőszül. Magam, immár gyalogosként, rendre magam mögött hagyom az összetorlódott jármű gubancot. Igaz, pár perccel korábban és később a buszok, trolik rendszeres utasaival magam szintén majdnem hasonló veszteglésre kényszerülök. Bár a jól elhelyezett, s elég hosszú buszsáv sokat segíthet. Csakúgy mint az, hogy a buszok útvonalhálózatában elvileg vannak egymás vonalát mintegy folytató, a belvárost elkerülő, szinte átszállásra termett, csatlakozó járatok. Csak éppen az utasnak nincs sok köszönete bennük. A most érvényes menetrend sok vonalon ugyanis éppen úgy van kitalálva, hogy csupán egy fél megállóval, egy lámpaváltásnyival, de biztosan lemaradjunk, oda-vissza, arról a járatról, amelyre átlépnénk. S amellyel a belváros bejárása nélkül, a kertek alatt jóval gyorsabban és kényelmesebben célhoz érnénk. Ha az egyik járat látszólag találomra kiválasztott indulás idejét csak két- három perccel későbbre tennék, akkor buszváltás egyből lehetővé válna. S szinte kitűnő lenne a közlekedésük.

De ha már bosszúság, sőt annál több, vegyük például a kisvárosok, falvak főutcáin átsiető teherautókat. Mellesleg miattuk sokszor félóráig nem lehet által menni az út egyik oldaláról a másikra. De talán még veszélyesebb, hogy a folyamatos teherforgalom miatt elég nehezen tudnak a községi életképbe bekerekezni az ősi magyar járművet használó biciklisek. Ám nincs más választásuk. S közlekedési eszközük sem. Városi társaikat az ottani utakat használó kamionok szele csapkodja. S akit a kamion szele egyszer megcsapott… Sajnos, még mindig sok, városból kivezető, amúgy sem túl széles úton kellene néhány másodpercig egymás mellett haladnia biciklisnek s az autósnak. Akárcsak a falvakban.
S ha éppen a teherkocsi előzési manővere közben érkezik szemből bármilyen apró gépjármű a tetthelyre. Akkor…. Nos, akkor a következő négykerekű már a mentő lesz…

– T. Szűcs József –


Elkeserítő a debreceni dugóhelyzet: évente több mint egy napunk megy rá az araszolgatásra

A debreceniek több időt töltenek a forgalomban vesztegelve, mint a budapestiek. Az országban a cívisvárosban a legrosszabb a helyzet.








hirdetés