Nagy Tímea kikapott Bakuban

Nagy Tímea és Salánki László
Nagy Tímea és Salánki László - © Fotó: dvscboxing.hu
Baku, Debrecen – Érdemes elgondolkozni egy kicsit azon, hogy lehet egy európai nagy versenyen az első körben összerakni egy volt világbajnokot és egy vb-érmest (hátha tudja a választ valaki a kontinens szövetségében), ám ez történt Nagy Tímeával, a DVSC hajdúhadházi részlegének kiválóságával.

Nem mondjuk, hogy verhetetlen lenne a svéd Anna Laurell, de azért el tudtunk volna könnyebb vetélytársat is kezdésként… A pénteki napon (június 19.) délután csapott össze a két hölgy Bakuban, az I. Európai Játékokon, s pontozással Laurell nyert. Timi betartotta az edzői utasításokat – tudtuk meg Salánki Lászlótól -, de a derbi felétől már nem tudta akaratát ráerőltetni remek vetélytársára.

Salánki László edző tolmácsolta saját maga és Nagy Timi véleményét a meccsről: – Timi szerint ő azt bokszolta amit megbeszéltünk előtte, vagyis közelről támadta a svédet, mivel amaz hosszabb karú, magasabb még nála is. Két menetig tudta kontrollálni a mérkőzést, de a harmadik-negyedik menetben nem sikerült tartani ellenfelét. Én úgy érzem, hogy Timi az edzésmunkát itthon tisztességesen elvégezte. Erre van rálátásom, hiszen együtt készültünk a válogatott edzőtáborában is, nem csak Hadházon. Sajnos valami miatt nem tértült meg a rengeteg munka, s nem pattant ki belőle az, ami benne van. Ez előfordul az ökölvívásban, most is ez történt. Uganakkor ez sem szegi kedvünket, dolgozunk tovább keményen. A 75 kiló az nem 81, itt, az olimpiai kategóriában komoly ellenfelek vannak, s ide erősödünk immár két éve. Jó úton járunk, hiszen tavaly Eb-bronz és vb-ötödik hely, valamint magyar felnőtt bajnoki cím volt Timi szerzeménye. A svéd lány igazi nagy skalp lehetett volna számára, de ez most nem jött össze, hiszen kitűnő ellenfél volt, aki a világ és Európa tetejére is odaért már több alkalommal. Mint korábban már mondtam nem szokásom a feladás, keményen haladunk előre: jövőre nyári olimpiai játékok következnek, és az a fő cél!

I. Európai Játékok, Baku

Ökölvívás, női 75 kg (a legjobb 8 közé jutásért)

Nagy Tímea (HUN) – Anna Laurell Nash (SWE) 0-3

– Koppányi Szabolcs –
dvscboxing.hu



Sporthírek






hirdetés