Nagy Tímea bronzot hozott új klubjának

Nagy Tímea edzőjével, Salánki Lászlóval
Nagy Tímea edzőjével, Salánki Lászlóval - © Fotó: Magánarchívum
Bukarest, Hajdúszoboszló – A Hajdúszoboszlóra igazolt bajnoknő kvalifikálta magát az Európa Játékokra.

Nagy változás történt Nagy Tímea karrierjében, ugyanis két hónapja a DVSC-ből a hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia csapatához igazolt, de a klubváltás ellenére a többszörös magyar bajnok felkészítését továbbra is Salánki László irányította.

Nagy Tímea az elmúlt héten a bukaresti Európa-bajnokságon lépett ringbe a 75 kilogrammosok olimpiai súlycsoportjában, ahol az első körben kiemelt volt, így a legjobb nyolc között mutatkozott be. A hajdúsági öklöző egy török lány ellen mutatkozott be, s győzött egyhangú pontozással. A döntőbe jutásért Nagy egy rutinos holland bunyóssal mérte össze erejét, de nem találta a rivális ökölvívásának ellenszerét, alulmaradt, de így is bronzéremmel gazdagodott. (Érdekesség, hogy végül az Európa-bajnoki címet a holland sportoló szerezte meg.)

Nagy Tímea ezzel a harmadik hellyel kvalifikálta magát a 2015-ös bakui Európai Játékokra.

HBN