Nagy mennyiségű drogot rejtett a bőrönd Kismarjánál

Akt.:
Nagy mennyiségű drogot rejtett a bőrönd Kismarjánál
© Illusztráció: Pixabay
Berettyóújfalu – A Berettyóújfalui Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, akit közúti ellenőrzés során jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásán értek tetten.

A vádlott és ismerőse személygépkocsival haladtak, amikor 2017. június 27-én a délutáni órákban Kismarja külterületén a rendőrség közúti ellenőrzés alá vonta őket. Az autót vezető férfi ezért kiszállt, a csomagtartóhoz ment, ez idő alatt azonban a vádlott gyorsan átült a bal oldali első ülésre, a gépkocsit beindítva nagy sebességgel elhajtott a helyszínről, majd a vasútállomás előtti útszakaszon megállt. A járműből magához vette a bőröndjét, átment a vasúti síneken és a vasúti töltés melletti magas növényzet közé rejtett három csomag marihuánát, amely kábítószernek minősül. A férfi a kábítószer elrejtését követően visszament az autóhoz és Nagykereki irányába elhajtott, a rendőrség azonban rövid időn belül elfogta, és lefoglalta a kábítószert.

A vádlott a kábítószer birtoklásával megvalósított bűncselekményen túlmenően azzal a magatartásával is bűncselekményt követett el, hogy az ismerőse által használt gépkocsit annak engedélye nélkül vette el, s azért használta jogtalanul, hogy el tudja rejteni a nála lévő kábítószert.

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a vádlott ellen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószerbirtoklás bűntette és jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A vádiratban halmazati büntetésül fegyház büntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett a lefoglalt kábítószer elkobzására.

– Berettyóújfalui Járási Ügyészség –