Nagy László bekerült az elnökségbe

Nagy László bekerült az elnökségbe
Újabb téglási súlyemelősiker született az elmúlt napokban: a Magyar Súlyemelő Szövetség közgyűlésén a küldöttek a szakmai elnökség tagjává választották a Téglás Hajdu Ipari VSE vezetőedzőjét, Nagy Lászlót.

Ugyancsak a hajdú-bihari tréneré lett az országos edzői eredményességi ranglista második helyezése, a remek produkcióért járó díjat Dobos Imre elnöktől vette át.

– Nagy megtiszteltetés számomra hogy a MSSZ elnökségi tagja lehetek. A feladatom az utánpótlásnevelés, Kelet-Magyarország és a vidék felzárkoztatása, a versenyrendszer átszervezése lesz. Emellett az EB-n, az UB-n, az Ifjúsági Olimpián és természetesen Londonban is szeretnék megfelelően szerepelni – nyilatkozta Nagy László.

HBN