Nagy különbségű vereség

Nagy különbségű vereség
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A bombaformában lévő Ferencvárost a Loki sem tudta megállítani a Nagyerdei Stadionban.

Öt mérkőzésből öt győzelem, ez volt a vendég FTC mérlege a szombat esti, debreceni rangadót megelőzően, míg a hazaiak két-két siker és döntetlen mellett egy vereséget is elkönyvelhettek az OTP Bank Ligában az utóbbi hetekben. Ez azért nagyjából megmutatta a pillanatnyi erőviszonyokat, ennek ellenére sokan úgy vélték, ha valahol, hát a Nagyerdőn megtörhet a zöld-fehérek lendülete. Nem így történt.

Korai hátrány

Két meghatározó futballistája, a sérült Szakály és Tisza nélkül indult harcba a Loki, Varga József viszont visszatérhetett a csapatba. Ami némileg meglepő volt, hogy a többnyire csereember, Szécsi ezúttal kezdőként léphetett pályára, míg az eddig jól teljesítő Brkovics csak a padon kapott helyet.

Kiváló iramban kezdődött a presztízsmeccs, azonban hamar hátrányba kerültek a vendéglátók: Leandro labdája tisztán találta a leshatáron kilépő Bödét, aki kíméletlenül a hálóba vágta a játékszert.

Hamar válaszolhatott volna a DVSC, ha Varga közelről pontosabban fejel, s a folytatásban fokozta a nyomást a cívis alakulat, azonban a szünetig nem sikerült túljárniuk Dibusz eszén.

A fordulás után is ment előre a Loki, Szécsi egy ízben nagyon közel járt a gólhoz, de ami az egyik oldalon kimaradt, bement a másikon, ezúttal Sestak mattolta a védelmet és megduplázta a Fradi előnyét. Sőt, négy perccel később Radó is beköszönt, végképp eldöntve a találkozót.

A hátralévő időben a hazaiak nyilvánvalóan csalódottan próbáltak szépíteni, a zöldek közönsége pedig élvezte a játékot, vagy éppen szidta a debrecenieket.

A következő körben újabb rangadó vár a DVSC-TEVA játékosaira, a Videoton otthonában.

HBN-TN


A tények

OTP Bank Liga, 6. forduló

DVSC-TEVA – Ferencváros 0-3 (0-1)

Nagyerdei Stadion, 6241 néző. Vezette: Szabó Zs. (Ring, Viszokai)

DVSC: Radosevic – Jovanovic, Máté, Mészáros, Korhut – Varga J., Zsidai (Ferenczi 72.), Bódi, Szécsi (Sidibe 62.) – Balogh N. (Bereczki 83.), Castillion

FTC: Dibusz – Dilaver, Leandro, Nalepa, Ramírez – Nagy Á., Busai (Csukics 68.) – Sestak (Varga R. 83.), Hajnal, Lamah – Böde (Radó 68.)

Gól: 0-1 Böde (12.), 0-2 Sestak (66.), 0-3 Radó (70.)

Sárga lap: Máté (16.), Szécsi (32.), Busai (43.), Varga J. (74.), Csukics (81.)




További hírek a Sport kategóriából






hirdetés