Nagy kár érte, elbúcsúzott egy legenda

Nagy László megtartása mindenki számára nehéz feladat volt
Nagy László megtartása mindenki számára nehéz feladat volt - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Ha a válogatottban már nem is, klubcsapatában még csodálhatjuk egy ideig Nagy László játékát.

Nem épp örömteli hír látott napvilágot a hét elején a sportvilágban: 18 év után, 199 mérkőzéssel a háta mögött visszavonul a válogatottságtól Nagy László. A magyar férfi kézilabda-válogatott 36 éves jobbátlövője a bejelentés kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta, nem hivatkozik sérülésekre vagy családi elfoglaltságra, egyszerűen azért határozott így, mert a posztján a szegedi Balogh Zsolt és a veszprémi Ancsin Gábor továbbviheti a stafétát. Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke elárulta, a következő hetekben megpróbálják megtalálni a módját, hogy Nagy miként csatlakozhat a sportág irányításába.

A szinte az egész világon ismert, és elismert sportember ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy el fogja végezni az edzői tanfolyamot, de elsősorban nem trénerként képzeli el a jövőjét. Segíteni akar a magyar férfi kézilabdának, az utánpótlás felé szívesen elmenne, de a sportdiplomata pályát sem zárja ki.

Vezéregyéniség

Nagy László nagyszerű életpályát hagyott maga mögött, nem véletlenül lett a fiatalok példaképe, egy igazi bálvány. Érdekesség, hogy előbb profi kosárlabdázó édesapja nyomdokait követve ő is kosarazott, 13 évesen például még az U13-as válogatott tagja volt. Aztán mégis a kézit választotta, és milyen jól tette.

nl

Fotó: Derencsényi István

1999-ben a Pick Szeged játékosaként mutatkozott be a felnőtt válogatottban, majd 2000-ben igazolt az akkor a világ legjobb csapatának számító Barcelonához, amellyel kétszer nyert Bajnokok Ligáját. Három évig (2009 és 2012 között) nem szerepelt a nemzeti együttesben. 2012-ben hazatért, a Veszprém játékosa lett, és ismét vállalta a válogatottságot is. Pályafutása során 199 válogatott mérkőzésen 728 gólt szerzett. A 2004-es athéni, majd a 2012-es londoni olimpián negyedik, valamint a 2003-as és a 2009-es világbajnokságon hatodik helyezett csapatnak is a kulcs­embere volt. Ötszörös magyar és négyszeres spanyol bajnok, háromszoros világválogatott, Magyarországon négyszer választották az év legjobbjának.

A 209 cm magas balkezes átlövő talán még egyszer magára húzza a címeres mezt, hiszen ha minden igaz, tervben van egy jubileumi, kétszázadik mérkőzés, melyen elbúcsúzhat.

A nagy thriller

„Lőttem 11 gólt a németeknek az athéni olimpián, Dél-Korea ellen is egész jól elboldogultam 2004-ben, de nem ezekre szavazok, hanem az Izland elleni nagy thrillerre a londoni olimpiáról. Talán nem is okozok ezzel olyan nagy meglepetést. Kétszeri hosszabbítás és Fazekas védése, valamint Lékai Máté tartott életben bennünket. Nem is feltétlenül azért választom azt, mert jól vagy átlag felett játszottam, hanem mert soha akkora szeretetet nem kaptam a szurkolótábortól. Az tényleg egy felejthetetlen meccs volt nekünk, és azt hiszem, azoknak is, akik a helyszínen vagy a tévén nézték.

Olyan hatást és mámort talán egyszer sem váltottunk ki a szurkolókból, ezért szavazok arra a meccsre.”

– nyilatkozta az index.hu-nak Nagy László arról, melyik volt számára a „nagybetűs” meccs a nemzeti gárdában.

És valóban, akárhol, akármikor, a magyar nemzeti gárdában, vagy a Veszprémben is lépjen pályára, a rajongók megőrülnek érte. Ő pedig viszonozza a szeretetet. Emlékszem, pár évvel ezelőtt, a veszprémiek Balmazújváros ellen vívott Magyar Kupa-találkozója után rengetegen álltak és várták, csak, hogy legyen egy közös képük, egy aláírásuk a kedvencüktől. Hiába telt már el vagy egy szűk óra is a lefújás után, Nagy László mindenkinek megállt, és még az utolsó rajongónak is türelmesen, kedvesen teljesítette a kérését. A játéktudása mellett ezért is szeretik őt annyian, és lehet oly sok ember példaképe, bálványa.

Nagy Lászlót szerződése egyébként 2019-ig a Telekom Veszprémhez köti, ahol számítanak is rá, hiszen még most is a legjobbak között tartják számon – így, ha a válogatottban nem is, klubszinten továbbra is csodálhatják a klasszis játékát a drukkerek, ellenfelei pedig retteghetnek.

HBN–SZADÓ


A kézilabdázó Nagy László visszavonul a válogatottságtól
Budapest - Nagy László visszavonul a válogatottságtól - döntését a csapatkapitány a Magyar Kézilabda Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be. A 36 éves jobbátlövő elmondta, nem hivatkozik sérülésekre vagy családi elfoglaltságra, egyszerűen azért határozott így, mert a posztján a szeged...



Sporthírek






hirdetés