Nagy István: rekordot döntöttek a mezőgazdasági gépvásárlások

Hajdúböszörmény, 2015. augusztus 14., péntek (MTI) – A Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára szerint Magyarországon rekordot döntöttek az idén a mezőgazdasági gépvásárlások.


Míg a nemzetközi trend 5-7 százalékos csökkenést mutat, addig hazánkban az idei első negyedévben 20,4 milliárd forint értékben vásároltak mezőgazdasági gépeket – közölte Nagy István, a Portfolio Kelet-magyarországi Agrárfórumot megelőző sajtótájékoztatón.

A gépvásárlási láz azt jelzi, hogy a magyar mezőgazdaságban van tőke, van beruházási szándék és van jövőkép – jelentette ki az államtitkár.

Nagy István ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a korszerű gépek kezelése korszerű tudást igényel.

Az FM-nek az a célja, hogy a hozzá tartozó mezőgazdasági szakközépiskolák újítsák meg a képzést, s magasan kvalifikált szakképzett embereket adjanak a magyar mezőgazdaságnak – mondta.

Példaként említette a Hajdúsági Expónak helyet adó hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolát, ahol az idén két osztállyal is bővül a szakképzés, az ország más területein pedig szakemberhiánnyal küzdenek.

Hozzátette: minden potenciált, ami a magyar mezőgazdaságban rejlik, csak tudással lehet kiaknázni, csak így lehet versenyképes az ágazat.

Jakab István, a Magosz elnöke, az Országgyűlés alelnöke is a képzésre hívta fel a figyelmet megemlítve azt a célt, hogy az egyetemeken kívüli tudásközpontok is versenyképes tudást adjanak át.

Megemlítette, hogy Hajdú-Bihar ilyen szempontból is fontos térség: a debreceni egyetemi agrárcentrum mellett a megyében van az ország legversenyképesebb agrárintegrációja, a KITE Zrt.

A Magosz elnöke az aszályra is utalva kijelentette: öntözés nélkül nincs termelésbiztonság. Az idei szárazság miatt 30 százalékot meghaladó lesz a kukorica terméskiesése, ez 2 millió tonnát és 100 milliárd forintot meghaladó veszteséget jelent – tette hozzá.

– MTI –








hirdetés