Nagy elismerést kapott az egyetem tanára

Tamási László
Tamási László - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – „Tudományért – Művészetért” díjat kapott Tamási László, a Zeneművészeti Kar kórusgyakorlatának vezető tanára a Nyíregyházi Főiskolától.

Tamási László Liszt-díjas karnagynak a zeneművészeti, művészetközvetítői, oktatási területen hosszú időn keresztül kifejtett tevékenysége elismeréseként ítélte oda a „Tudományért – Művészetért” kitüntetést a Nyíregyházi Főiskola.

A Kölcsey Kórusnak, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar gyakorló kórusának karnagya számos hazai és nemzetközi sikert ért már el professzionális és amatőr kórusok élén. Vendégtanárként előadásokat tartott Japánban, Szlovákiában és az Egyesült Államokban. Rendszeres előadója a debreceni Bárdos Lajos Szimpóziumnak, valamint további szakmai rendezvényeknek. Évente 25-30 hangverseny dirigense, a Magyar Rádió szinte minden évben felkéri élő hangverseny vezénylésére.

Neve szorosan összeforrt a XX. századi és kortárs kórusmuzsikával, hiszen Bartók és Kodály műveinek előadásán túl számos kortárs művet ismertetett meg, népszerűsített a hazai és nemzetközi közönség körében. Huszonöt kortárs magyar és külföldi zeneszerző művének ősbemutatóját, illetve magyarországi bemutatóját vállalta kórusaival, többek között Balassa Sándor, Csenki Imre, Daróci Bárdos Tamás, Durkó Péter, Hollós Máté, Kocsár Miklós, Kósa Gábor, Kovács Zoltán, Mohay Miklós, Szűcs Lajos, Tóth Péter és Zádor András egy vagy több művét szólaltatta meg első alkalommal.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés