Nagy debreceni siker: Gábor Enikő nyerte az egyéni bowlingdöntőt

Kiváló eredményeket értek el a debreceniek
Kiváló eredményeket értek el a debreceniek - © Fotó: Magánarchívum
Budapest, Debrecen – Hatalmas csata végén csapatban másodikok lettek a debreceniek.

Budapesten rendezték meg január elején a 2015. évi Magyar Köztársasági Kupa csapatversenyének és amatőr egyéni versenyének döntőjét. Az együttesek csatározásában két gárdát is elindított a Cívis Bowling Egyesület, és az egyiknek sikerült is bejutni a nyolcas döntőbe. Az egyéni küzdelmekben nyolcan képviselték a debreceni színeket, közülük négyen voltak finalisták.

A csapatdöntőben először három sorozatot dobott minden társulat, itt igazoltak és amatőrök együtt indultak. A Cívis Bowling Team három tagja várakozáson felül teljesített, hiszen első helyen (1789 fa) kvalifikálták magukat a négyes döntőbe. A végső kör roppant izgalmakat hozott, az első sorozat után egy fával vezetett a Csepeli Vér a cívisvárosiak előtt. A következő körben fordítottak a hajdú-bihariak, akik 14 fa előnnyel fordultak a zárófelvonásra – szoros küzdelem végén, minimális különbséggel nyertek a csepeliek.

Az Ábrók Andrea, dr. Gábor Enikő és Hárnási Ferencné Manyika (tartalék Vincze Elek) alkotta Cívis Egyesület csapata így a második helyen zárt, ami nem kis teljesítmény.

Az egyéni nyolcas döntő mezőnyében négy debreceni és négy Ellipszis SC versenyző állt fel a pályára. A „Cívisek” közül a végig remek teljesítményt nyújtó Gábor Enikő és Végh László jutott a négyes fináléba, előbbi meg is nyerte a kiírást, így a tavalyi évhez hasonlóan, mikor Ábrók Andrea győzött, ismét Debrecenbe került az amatőr kupa.

A Cívis Bowling Egyesületet Gábor Enikő, Végh László, Harsányi Sándor, Ábrók Andi, Vincze Elek, Hárnásiné Manyika, Hárnási Ferenc és Tolnai Tibor képviselte a megmérettetésen.

HBN



Sporthírek






hirdetés