Nagy csatát nyert Montenegró

Akt.:
Montenegro-Fehéroroszország női kosárlabda Európa-bajnokság középdöntő mérkőzése
Montenegro-Fehéroroszország női kosárlabda Európa-bajnokság középdöntő mérkőzése - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Fehéroroszország ismételten nüansznyi különbséggel kapott ki, ezúttal a montenegróiak örülhettek.

Ez volt az első mérkőzés a 35. női magyar-román közös rendezésű kosárlabda Európa-bajnokságon, amelyet a kilátogató közönség már díjtalanul tekinthetett meg a Főnix Csarnokban. Ugyan nézőszám-rekordot nem döntöttek, de érezhetően többen követték a délutáni, Montenegró-Fehéroroszország ütközetet. Másfél perc elteltével Milica Jovanovic hárompontosa törte meg a csendet, majd az első etapban azonnal kezébe vette az irányítást, tíz dobott pontja legalábbis erről árulkodik. Két perc pihenő után a beloruszok „megemberelték” magukat: Maryia Papova 4, Katsiaryne Snytsine 5, valamint Yelena Leuchanka 6 dobott pontjával abszolút kiegyenlítetté vált a küzdelem. Utóbbi leányzó a lepattanókat is szorgosan szedegette, csapata húsz reboundjából nyolcat ő szerzett meg. Roppant szoros, 33–31-es montenegrói vezetéssel mehettek félidőre a felek.

Fej-fej mellett

A folytatásban Montenegró ismét elhúzott riválisától, a harmadik negyed végén már 56–49-et mutatott az eredményjelző a fehér mezesek javára. A záró játékrész elején remek védekezésével Robinson vetette észre magát. Óriási csata zajlott a parkettán, a kelet-európaiak Snytsina révén egalizálni tudták az állást az összecsapás 55. percében, amire Momir Milatovic szövetségi kapitány időkéréssel reagált, hogy „gatyába rázhassa” együttesét. Ezt követően is az adok-kapok harc zajlott a játéktéren, amint az egyik gárda vezetést szerzett, menetrendszerűen érkezett rá a válasz a túloldalon. Mindössze tizenöt másodperc maradt a találkozó végét jelző dudaszó előtt, amikor a Jovanovicék még három ponttal mentek, ekkor körvonalazódni kezdett, talán hatott a rutinos tréner korábbi „frissítő” szónoklata, ami végül beigazolódott, hiszen még egy duplát szerezve Montenegró 77–72-re diadalmaskodott Fehéroroszország felett.

Várva várt siker

Milica Jovanovic, a győztes montenegróiak legjobbja örült, amiért az előző, törökök ellen elvesztett mérkőzés után sikerült talpra állniuk. – Úgy gondolom, az első pillanattól kezdve kellő agresszivitással, ugyanakkor alázattal játszottunk, ez lehetett a győzelmünk kulcsa – kezdte a mérkőzés értékelését Jovanovic a Hajdú-bihari Naplónak, majd a soron következő, vasárnapi meccsükről beszélt. – Megígérhetem, minden beleadunk a görögök ellen, maximális teljesítményre törekszünk – vélekedett a 20 pontig jutó kosaras, aki saját produkciójához csupán annyit fűzött, mindig lehet jobban teljesíteni.

HBN-DZST


A tények

Montenegró–Fehéroroszország 77–72 (21–14, 12–17, 23–18, 21–23)

Montenegró: Jovanovic 20, Skerovic 19, Robinson 15, Perovanic 11, Aleksic 6, Vucetic 3, Pasic 3.
Fehéroroszország: Snytsina 21, Leuchanka 15, Verameyenka 12, Pepova 12, Harding 8, Troina 4.


Női kosárlabda Eb – Török győzelem a franciák ellen
Budapest/Debrecen, 2015. június 19., péntek (MTI) – A török válogatott legyőzte az eddig hibátlan francia csapatot, s ezzel az első helyre lépett a magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság debreceni középdöntős csoportjában.


Női kosárlabda Eb – Hárompontos görög siker a csehek ellen
Budapest/Debrecen, 2015. június 19., péntek (MTI) – A görög válogatott három ponttal legyőzte a cseh csapatot a magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság debreceni középdöntős csoportjában.









hirdetés