Nagy a lemaradás a felnőttképzés terén

Az utolsók között kullog Magyarország a felnőttképzésben részt vevők arányát tekintve az EU-ban.

A hazai felnőttképzés problémáiról és a megoldási lehetőségekről csütörtökön és pénteken Debrecenben, a DAB Székházban tanácskoznak a témában jártas szakemberek. A konferenciát Durkó Mátyás emlékének szentelik, aki az országban elsőként felnőttképzéssel foglalkozó egyetemi szakot alapított Debrecenben.

Nincs esély a kitűzött cél elérésére

Míg itthon a felnőtt korúak 8 százaléka vesz részt valamilyen oktatáson, addig például Dániában, Svédországban és Finnországban csaknem 50 százalékuk jár különböző képzésekre. Az Európai Unió 2000-ben hirdette meg a tanuló társadalom programot, amely keretében minden országban 12,5 százalékra kellene növelni a felnőttképzési arányt 2010-ig. Magyarországnak gyakorlatilag nincs esélye arra, hogy a kitűzött célt akár csak megközelítse annak ellenére, hogy az arány folyamatosan növekszik. Pedig a munkanélküliség visszaszorításában is segítene, ha a felnőttek nagyobb arányban vennének részt olyan képzéseken, amelyek révén újabb készségeket és képességeket sajátíthatnának el – vélik a szakemberek, akik szerint az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a képzést nyújtó intézmények nem tudják hatékonyan tanulásra motiválni a felnőtteket.


 

– Nagy az ellenállás és az idegenkedés a felnőttekben a tanulás iránt. Ez egyrészt szocializációs jelenség, hiszen a legtöbben nem azt látják a családban, hogy mindenki tanul valamit. Szemben a Skandináv országokkal, ahol viszont ez a gyakorlat. A másik gond, hogy az emberek többsége a tanulást az iskolapaddal és a hierarchiával köti össze, ami sokszor rossz emlékeket idéz. Ezért a résztvevő alapú képzésekre kell helyezni a hangsúlyt, és tréningszerű képzéseket kell tartani. A fiatal felnőttek manapság egyre inkább belátják az élethosszig tartó tanulás fontosságát – mondta Juhász Erika, a Debreceni Egyetem docense.

Az egyetemen 54 éve folyik a munka


 

A konferencia szervezője hozzátette: Hajdú-Bihar megyében az országos átlagnál magasabb a felnőttképzésben részt vevők aránya, amiben nagy szerepe van annak, hogy a Debreceni Egyetemen immár 54 éve képeznek felnőttképzési szakembereket. A szak megalapítása Durkó Mátyás nevéhez fűződik. Az alapító atyáról, valamint az őt tanító neves professzorról, Karácsony Sándorról is megemlékeztek a „Nemzetnevelés – Felnőttnevelés – Közművelődés” című kétnapos konferencián és szakmai találkozón. Az eseményen több mint 50 előadás hangzott el felnőttoktatási és kulturális témában. A konferenciát Fábián István, a Debreceni Egyetem július 1-től hivatalba lépő rektora nyitotta meg, aki hangsúlyozta: nagy szükség van arra, hogy az egyetem szakemberei olyan módszereket dolgozzanak ki, amelyek segítségével hatékonyan kapcsolódhatnak be a felnőttek az élethosszig tartó tanulás folyamatába.
A konferencia keretében átadták a Durkó Mátyás Emlékérmet, amelyet Harangi László művelődéskutató, szociológus, az MTA felnőttnevelési albizottságának tagja vehetett át. HBN–KA








hirdetés