2011.05.4 11:26; Frissítve: 2011.05.4 11:26


Öngyilkos lett egy 11 éves fiú Nádudvaron

Öngyilkos lett egy 11 éves fiú Nádudvaron
Nádudvar – A rendőrség tájékoztatása szerint az eset még szombaton történt egy nádudvari családi ház padlásán, ahol információink szerint önakasztással vetett véget az életének. A kriminálpszichológus szerint sajnos az ebben a korban elkövetett öngyilkosság koránt sem ritka.
alt hiba beküldése

A rendőrség is megerősítette az értesülésünket, miszerint Nádudvaron a hétvégén öngyilkosságot követett el egy tizenegy éves gyermek.

- A kisfiú önkezével vetett véget életének. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget és közigazgatási eljárásban folytatja a vizsgálatot. Az eddig adatok alapján sem családjában, sem környezetében nem vált ismertté olyan dolog amely a tettét indokolná – tudtuk meg Vezendi Jánosné rendőrőrnagytól, a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-Főkapitányság sajtószóvivőjétől.

Egy 11 éves gyermek is eltöpreng a halálról

Úgy tudjuk az elhunyt gyermek szerény körülmények között élő családból származik, s odahaza több testvére gyászolja.

A megdöbbentő esetről Bilkei Pál kriminálpszichológust kérdeztük, aki elmondta, hogy ha az öngyilkossági rátákat figyeljük, akkor kitűnik, hogy a harmadik negyedik helyen a kamaszkorban elkövetett öngyilkossági kísérletek szerepelnek. – Szándékosan fogalmaztam így, hiszen kamaszkorban az öngyilkossági kísérletek jellemzően „cry for help” azaz figyelemfelhívó jellegűek – mondta el Bilkei Pál.

A kriminálpszichológus emellett hozzátette – A kamaszkori labilis lelki világ, a túlzott végletekben gondolkodás mind elősegítik azt, hogy bizony egy 11 éves gyermek is eltöpreng a halálról. Jellemzően gyógyszert vesznek be ilyenkor, de az önakasztás is előfordul, elég ha csak a temetőben magát felakasztó kislány esetére gondolunk, akit egy pulóver ellopásával vádoltak meg.

A családban vagy az iskolában gyökerezhetnek az okok

A szakemberrel arra is kerestük a választ, hogy vajon mi vezethetett a tragikus tettig. Ezzel kapcsolatban Bilkei Pál elmondta – Általában az okokat kutatva két eshetőség jön számításba, a család és az iskolai kortárscsoport. A család széthullása, gazdasági rendszerként működése mind-mint ahhoz vezet, hogy a gyerek egyfajta nyűg, egy olyan személy a családban, akivel szinte senki nem foglalkozik.

Az iskolai közösségben a kirekesztés, a folyamatos csúfolás, de esetenként egy gyengébb tanulmányi előmenetel is odáig fajulhat, hogy a kamasz nem lát más megoldást, mint az önpusztítást. Esetünkben azonban annyira kevés információval rendelkezünk, hogy mindez csak feltételezés szintjén állja meg a helyét.

 

Nem gyakori az önakasztás

Bilkei Pál emellett kifejtette, hogy az önakasztás, mint öngyilkossági módszer arra utalhat, hogy a kamasz fiú családjában vagy közvetlen környezetében már volt hasonló módon elkövetett öngyilkosság, amely beszédtéma volt, s ezáltal a döntése meghozatalakor az öngyilkosságot az akasztással állította párhuzamba. A másik forrás pedig, ahonnan a mai fiatalok ötleteket merítenek, az a média.

A legkülönfélébb médiumokban találkozhat ezzel a módszerrel egy kamasz, hiszen sokszor elég, ha megnéz egy filmet, amelyben részletesen magyarázzák el a kivitelezés mikéntjét. A kriminálpszichológus szerint az értesülésünk, miszerint a család szerényebb anyagi körülmények között élt, nem feltétlenül hozható párhuzamba a cselekménnyel.

- Egy gyerek, ha maga körül csak szegénységet lát, akkor azt elfogadja, nem kezd el azon töprengeni, hogy nekem mennyire rossz a sorom. Abban az esetben viszont, ha ezzel szembesítették, esetleg emiatt gúnyolták, kirekesztették, akkor ez már kiválthatott egy olyan lelki állapotot, amelyre nem látott más megoldást, mint az öngyilkosságot.

-M.I.-

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Nádudvar.
haon.hu

Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása