MVLC: Ha lehetne választani, akkor a szerbekkel játszanának

Akt.:
Dr. Sike József eligazítást tart az egyik hétvégi meccs előtt Franciaországban
Dr. Sike József eligazítást tart az egyik hétvégi meccs előtt Franciaországban - © Fotó: Braun Dávid
Miskolc – A nemzetközi kupa­újonc MVLC remek teljesítményének köszönhetően már negyeddöntős.

Nyolc mérkőzés, hat győzelem, két döntetlen. Ez az eddigi mérlege a  férfi-vízilabdacsapatának, amely (a hazai, öt nyertesen megvívott selejtező után) a hétvégén Franciaországban szerepelt az Európa Kupa második csoportselejtezőjében. Az együttes Aix-en-Provence-ban döntetlent játszott olasz, valamint francia riválisával, míg legyőzte orosz ellenfelét, így öt ponttal, a második helyen jutott tovább a negyeddöntőbe.

Csupán tízen

– Még csak harmadik éve vagyunk az OB I tagjai, és ki tudtunk jutni egy nemzetközi sorozatba, az Európa Kupába, ami önmagában óriási teljesítmény volt, mert ezt a jogot a világ legerősebb bajnokságában vívtuk ki – nyilatkozta lapunknak dr. Sike József, az MVLC vezetőedzője. – Aztán itthon százszázalékos mérleggel túljutottunk az első körön, most veretlenül a másodikon, amit nagyon értékesnek tartunk, hiszen jó csapatok voltak az ellenfelek, különösen igaz ez a nem egy kiváló vízilabdázót felvonultató Veronára. Az összképet jónak ítélem, de a tényekhez tartozik, hogy az első meccs elején sérülés miatt elveszítettük egyik nagy tehetségünket, Vadovics Viktort, így a hátralévő tizenegy negyedet csak tízen játszottuk, ami erőnlétben sokat kivett a csapatból.

Az MVLC 15 fős keretéből 13-an utazhattak, az edzői döntés értelmében Hornyák Olivér és Dőry Farkas maradt itthon, ők a kiadott edzésterv alapján az uszodában készültek Kis István utánpótlás-szakág­vezetővel.

– Az úgynevezett vetésforgó alapján maradtak ki a franciaországi utazásból, de ugyanolyan tagjai a keretnek, mint bárki más, azt várom tőlük, hogy egyértelműen húzó­emberek legyenek szombaton Tatabányán – említette mindezt dr. Sike József.

Még nem lehet

A PannErgy-MVLC, a Franciaországban csoportelső olasz SM Verona mellett a másik csoport küzdelmeit megnyerő – és címvédő – Ferencváros, illetve itt második horvát Jadran Split került a következő körbe, a legjobb 8-ba. Amely úgy lesz nyolc, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező vesztesei ebben a szakaszban becsatlakoznak (hogy pontosan kik lesznek, az szerdán derül ki, miután megrendezik a CN ­Marseille – Jadran Herceg Novi, a Szpartak Volgográd – A-Híd OSC-Újbuda, az AN Brescia – Szintyez Kazany és a Crvena­­­ zvezda – CN Sabadell összecsapások visszavágóit). A szabályok értelmében az EK-továbblépők a BL-től búcsúzókkal játszanak, az első felvonást november 8-án, szerdán, a visszavágót december 9-én, szombaton bonyolítják le. A „Melyik csapat lenne a legjobb ellenfél?” felvetésre az alábbiakat mondta dr. Sike József.

– Az első meccsek eredményei alapján bizonyosan itt folytatja az orosz Volgográd, amelyet az első mérkőzésen hét góllal vert az OSC – tette hozzá a szakvezető. – A spanyol Sabadell idegenben döntetlenezett a Zvezdával, így innen inkább a szerb csapattal számolok. Ha azt nézem, hogy ők lennének a legközelebb, hogy keveset kellene utaznunk, akkor velük szívesen játszanánk. A montenegrói Herceg Novi már Marseille-ben is nyert, úgyhogy innen a franciák jöhetnek, az olasz Brescia két góllal verte az orosz Kazanyt, ebben a párban most még nem lehet megmondani, hogy végül ki marad alul.

Kedd: pihenőnap

A csapat egyébként hétfőn késő este érkezett haza Franciaországból, ezért mára pihenőt kaptak a játékosok. A heti első tréninget holnap vezényli dr. Sike József, ekkor már a következő meccs, a szombati, Tatabánya elleni idegenbeli OB I-es bajnoki összecsapás lesz a fókuszban.

ÉM-MI








hirdetés