MVFC: döntő, három nyert meccsig

Sergio Mullor szerint hiába nyújtottak remek teljesítményt, most a nulláról indul minden
Sergio Mullor szerint hiába nyújtottak remek teljesítményt, most a nulláról indul minden - © Fotó: Molnár Péter
Berettyóújfalu – Újabb bajnoki címet ünnepelne a Mezei-Vill, ez azonban egyáltalán nem lesz könnyű.

A legizgalmasabb része következik az élvonalbeli futsalbajnokságnak: jön a döntő, illetve a keresztjátékok, hogy a csapatok eldöntsék, végül ki hanyadik helyet szerzi meg a 2017/18-as kiírásban.

Az MVFC-Berettyóújfalu az egész szezon alatt klasszis teljesítményt nyújtott, az alapszakaszt, majd a rájátszás A csoportját is megnyerte, így nem volt kérdés, ott a helyük az újfaluiaknak a döntőben, ahol a Győrrel mérkőznek meg, a küzdelem az egyik fél harmadik győzelméig tart. Elsőként pénteken 20 órától meccselnek a csapatok a Pálfi István Rendezvényközpontban.

A döntő nagyszerű lehetőség a show-ra, a futsal népszerűsítésére, táborának növelésére. Az MVFC a legstabilabb csapat volt a legjobb mutatókkal, de pénteken minden a nulláról indul és minden megváltozhat”

nyilatkozta a klub honlapjának Sergio Mullor, az MVFC vezetőedzője, aki szerint jó mutatóik kulcsa a hazai, megbízható teljesítményükben rejlik.

„Tudom, hogy a csapat lelkes és azt gondolom, felkészültek is vagyunk, de az igazság pillanata most jön el, amikor mindenkinek egy lépést előre kell lépni, és azt mondani, akarom és hiszek benne, hogy magyar bajnok legyek. Minden játékosom harcra kész, Rábl és Magyar kivételével, akik még lábadoznak sérülésük után” – fogalmazott az újfaluiak mestere.

A tréner azt is elmondta, milyen együttesnek tartja ellenfelüket. „A Győr egy nagyszerű csapat, s nem szabad elfelejtenünk, hogy a negyedik legjobb gárda Európában jelenleg, játékosai sok fontos mérkőzésen szereztek tapasztalatot. Hasonlóan a vezetőedzőjük is otthon van a nagy meccsek terén. A nulláról indulunk, de hitben, valamint elkötelezettségben nem ver meg minket senki” – bizakodott Sergio Mullor, majd hozzátette, természetesen nyerni szeretnének, s ha ez három találkozón sikerül, az nagyszerű, de ha ötből, minden meccsen hosszabbításokkal, büntetőkkel, akkor is ugyanolyan érzés lesz. A legfontosabb számukra, hogy magasba emelhessék a bajnoki serleget.

Nincs lefutva

A DEAC-ra is nehéz feladat vár, Elek Gergő tanítványai a Veszprémmel csatáznak az ötödik pozícióért, két meccset kell hozzá nyerni. Először pénteken 18.30-tól találkoznak a felek a veszprémiek otthonában.

Az alapszakaszt a Veszprém hatodikként zárta 24 ponttal, a debreceniek a kilencedikek lettek 12 egységgel. Első egymás elleni mérkőzésüket 3–1-re veszítették el a cívisvárosiak, a másodikat viszont 7–4-re meg tudta nyerni az Elek-alakulat. Nincs lefutva még semmi, az újonc DEAC akár még meglepetést is okozhat.

HBN