MVFC: a BL után vissza az NB I-be

Nagy Imre és csapata újra a pályán
Nagy Imre és csapata újra a pályán - © Fotó: Derencsényi István
Berettyóújfalu – A Veszprém csapatát fogadja a Mezei-Vill pénteken este.

Mint ismert, múlt héten a Bajnokok Ligájában próbált szerencsét az MVFC-Berettyóújfalu csapata. Ugyan nem sikerült továbbjutni az elitkörbe, de helytálltak Trencsényi Jánosék az igen erős ellenfelekkel szemben.

A nemzetközi kupaszereplés után pénteken már újra a honi élvonalbeli bajnokságban bizonyíthatnak az újfaluiak, akik 18 órától a dobogóra pályázó Veszprém együttesét fogadják a Pálfi István Rendezvénycsarnokban.

Jó formában vannak

Madarász János tanítványai eddig öt mérkőzést játszottak le, és 12 ponttal vezetik a tabellát. Az Újfalu csak három találkozón van túl, mindet megnyerte, így kilenc egységet gyűjtött. A veszprémiek hétfőn is meccseltek, 10–4-re győzték le a Szigetszentmiklóst.

Rábl János, a Berettyó játékosa korábban lapunknak elmondta, nem vár rájuk könnyű feladat, hiszen a Veszprém érmes szeretne lenni, de mivel ők meg kifejezetten az aranyra hajtanak, ezt a harcot is sikerrel kell venniük.

HBN


Búcsúztak Trencsényi Jánosék
Berettyóújfalu - Harmadik meccsét is elveszítette a Mezei-Vill, mely így a csoportja utolsó helyén zárt. Nem jutott be a Bajnokok Ligája elitkörébe a Berettyóújfalu: Trencsényi Jánosék a Main Roundban mind a három találkozójukat elveszítették, így nulla ponttal a négyes utolsó helyén zártak. Pedi...



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek