Művészek Debrecenért

Akt.:
Dr. Papp László és Pákh Imre az ünnepségen
Dr. Papp László és Pákh Imre az ünnepségen - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A Golgota a múzeum szakrális terében végre otthonra talált.

A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány a Himnusz megírásának évfordulóján adományozta díjait és alkotói ösztöndíjait a Déri Múzeumban.

Az alapítvány elnöke, dr. Duffek Mihály köszöntőjében kiemelte, a kuratórium célja megtalálni azokat a tehetségeket, akik csendben, szerényen, alázattal tevékenykednek.

Ennek szellemében alkotói ösztöndíjban részesült dr. Czövek Judit folklórkutató, Éles Bulcsú grafikus, Kiss Árpádné palást- és paszománykészítő, L. Mikecz Ágnes etnográfus valamint Wrábel Erzsébet képző- és iparművész. Debrecen város kulturális életéért kifejtett példaértékű munkásságáért Debrecen Kultúrájáért díjban részesült dr. Váradi Judit zongoraművész, valamint Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes művészeti vezetői.

Az ünnepségen Papp László polgármester a város képviseletében jelképesen birtokba vette a Munkácsy-trilógia harmadik darabját.

A Golgota az első kép, amit életében eladott

Pákh Imre, a festmény előző tulajdonosa szerint ez a mű hitvallás a kereszténység és az európaiság mellett.

Pákh Imre | Fotó: Molnár Péter

– Különleges eseménynek vagyunk szemtanúi. Nem vagyok jó képeladó, ez a folyamat hat-hét évig tartott, és ez az első képem, amit életemben eladtam. De örömmel tudatom önökkel, hogy Munkácsy Mihály Golgota című festménye 145 év után végre hazatalált, és itt is marad – mondta köszöntőjében Pákh Imre.

Angi János | Fotó: Molnár Péter

– Egy múzeum és múzeumigazgató életében vannak fontos és még fontosabb napok. Fontos az évnek az a háromszáz napja, amikor látogatókat fogadhatunk, akik élményekkel telve távoznak tőlünk, s elviszik múzeumunk, városunk hírét. Mégis álszent dolog lenne azt mondanom, hogy ez a mai nap nem fontosabb egy átlagos napnál – hangsúlyozta Angi János, a Déri Múzeum igazgatója bevezetőjében, s szavaira köszöntőjében Papp László polgármester is utalt. – A mai nap a többszörösen fontos napok közé tartozik. A magyar kultúra napján Debrecen egyik leghíresebb termében adjuk át a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány elismeréseit azoknak, akik a város kulturális életében meghatározó szerepet játszanak – fogalmazott a polgármester.

Kálváriája után

– Néhány nappal ezelőtt Gulyás Gergely miniszter úrral és Kósa Lajos képviselő úrral jelenthettük be az Országgyűlés Munkácsy-termében, hogy a magyar állam megvásárolta a Munkácsy-trilógia harmadik alkotását, a Golgotát. Ezzel egy több mint százéves törekvés végére került pont. Így mindhárom alkotás a magyar állam tulajdonában van, s ami a debreceniek számára rendkívül fontos, itt, Debrecenben láthatók e csodálatos festmények – foglalta össze Papp László. Mint mondta, a trilógia a város életében az egyik legjelentősebb szimbólum, ami a Nagytemplom és a Református Kollégium mellett a debreceniségnek részévé vált, s hozzátartozik az itt élők világképéhez. Beszédében röviden utalt a kép kálváriájára, s hozzátette, mindez a múlté, s köszönetét fejezte ki az ünnepségen megjelent Pákh Imrének, amiért végig kész volt a tárgyalásra, ezzel lehetővé téve a műalkotás megvásárlását.

Dr. Papp László | Fotó: Molnár Péter

– Ez már nem egy egyszerű kiállítóterem, hanem a város egyik szakrális tere. Különleges töltésével képes magával ragadni a látogatókat, késztet rá, hogy magunkba szálljunk. Nagyon büszke vagyok rá, hogy e három csodálatos alkotás ebben a teremben látható – emelte ki Papp László.

PtkI


Debrecen - A három mű együtt maradása a Déri Múzeumban művészeti, kulturális, helytörténeti és városmarketing-szempontból is nagyon fontos. – A magyar kormány 3 milliárd forintért megvásárolta Munkácsy Mihály festményét, a Golgotát. Ennek köszönhetően a Munkácsy-trilógia mindhárom műve immár a ma...

Debrecen - A három Munkácsy-festmény igazán debrecenivé vált, s a Nagytemplom mellett a cívisváros szimbólumai közé tartoznak. A magyar kormány 3 milliárd forintért megvásárolta Munkácsy Mihály festményét, a Golgotát. Ennek köszönhetően a Munkácsy-trilógia mindhárom műve immár a magyar állam tula...

Budapest - A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában. Gulyá...