Fesztiválhangulat Marseille utcáin

Teljes sokkban ült a társaságunk az egyik debreceni szórakozóhelyen 2015. november 15-én este, a Magyarország–Norvégia Eb-pótselejtező lefújását követően. Megtörtént az, amiről annyit ábrándoztunk. Volt, hogy a közvetlenül a cél előtt bukott el a csapatunk, de többször már a selejtezők elején sejtettük, hogy nincs itt sok keresnivalónk. Ezúttal viszont sikerült! „Megyünk az EB-re!” ismételgettük újra és újra. Harminc év után kijutott a magyar válogatott egy világversenyre, és mi egyszerűen nem akartuk elhinni, de tudtuk, hogy nekünk is ott a helyünk Franciaországban.

Nagy nehezen

Egy Európa-bajnokságra viszont nem olyan egyszerű eljutni, hiszen az UEFA honlapján jegyet kell igényelni, aztán egy számítógépes rendszer kisorsolja a szerencséseket, akik lehetőséget kapnak megváltani azokat. Magyarországról a csoportmérkőzésre fenntartott 30 ezer helyre majdnem 120 ezer kérelmet adtak le. Mi nyolcan, összesen a három meccsre közel száz belépőt igényeltünk, és így jutottunk mindössze négyhez, a magyar-portugál találkozóra. Szerencsére az értékesítés utolsó körében az izlandi összecsapásra is sikerült tikettet vásárolni.

Eredeti tervek szerint négy baráti páros indult volna neki a nagy túrának, de a jegyek szűkössége miatt, kénytelenek voltunk a lányokat itthon hagyni. Ezért, főleg egyiküktől ismét szeretnék bocsánatot kérni a fiúk nevében is.

Hosszú út

Már hetekkel a kezdés előtt izgatottan vártuk az Európa-bajnokságot. Szokatlan volt, hogy nem kérdezgettük egymástól, hogy „te kinek szurkolsz?” Ahogy egyre közeledett az utazásunk, bevallom egyre inkább tartottam attól, hogy az első csoportmeccsen egy demoralizáló vereséget szenvedünk Ausztriától, és kicsit keserű szájízzel indulunk majd útnak. Mint tudjuk, ennek teljesen az ellenkezője történt, hiszen nyertünk 2-0-ra, és ha lehet, így még nagyobb volt a lelkesedésünk, amikor két nappal a szombati, Izland elleni összecsapás előtt beültünk itthon a kocsiba. Egy budapesti pihenőt követően délután indultunk el a fővárosból.

Útközben nem unatkoztunk, Szlovéniában – az olcsóbb gázolaj reményében – letértünk az autópályáról, de a kis településen, amit kinéztünk magunknak, zárva volt a benzinkút. Miközben tanakodtunk, hogy akkor merre tovább, egy rendőrautó állított le minket. A helyi járőrnek gyanús lehetett, hogy miért cirkál a faluban az éjszaka közepén egy fekete BMW, négy szépen megtermett férfival a fedélzeten. Az igazoltatás és a papírok ellenőrzése után a fiatalember felvilágosított minket, hogy Szlovéniában, az egész országban minden egyes töltőállomáson ugyanannyiba kerül az üzemanyag, úgyhogy felesleges köröket futunk. Ennyivel is okosabban folytattuk utunkat, majd megálltunk tankolni az autópályán.

Békés szándék

Másnap dél körül eléggé meggyötörten, de boldogan érkeztünk meg Marseille-be. Szállásadónk, ugyan egy szót sem beszélt angolul, de nagyon lelkesen, kézzel-lábbal mutogatva, és egy internetes fordító program segítségével ellátott minket jó tanácsokkal a várost illetően. Azt azért udvariasan megkérdezte, hogy mi is olyan „boxolós” fajták vagyunk-e, mint akik néhány nappal korábban az Anglia-Oroszország találkozót követően alaposan szétszedték a várost. Megnyugtattuk, hogy ettől nem kell tartania, mi teljesen békés szándékkal érkeztünk, viszont azt megköszönnénk, ha elmagyarázná, hogy merre tudunk sört venni. Mint utóbb kiderült, azon a nagyrészt muszlimok lakta környéken ez nem is volt olyan egyszerű, de kitartásunk eredményre vezetett. A nap hátralevő részében az aznapi mérkőzéseket néztük, és hangolódtunk a ránk váró meccsre.

Másnap, időben elindultunk a helyszín felé, kinéztük magunknak a megfelelő járatot, csak azzal nem számoltunk, hogy a tervezett megállótól nagyjából 3-4 kilométerrel korábban lezavarnak minden utast a buszról, mert az onnan már nem közlekedik tovább. Nem volt sok választásunk, mentünk gyalog. Ahogy közeledtünk célunk felé, egyre több szurkolóval találkoztunk, igazi fesztiválhangulat volt az utcákon, énekeltek és fényképezkedtek egymással az izlandiak és a magyarok. Egészen időben – néhány kocsmalátogatással megszakítva utunkat – nagyjából negyvenöt perccel kezdés előtt érkeztünk meg a Stade Vélodrome-hoz. Az előzetes hírekkel ellentétben abból, hogy olyan ellenőrzés vár ránk mintha egy repülőgépre szeretnénk felszállni, gyakorlatilag semmi nem valósult meg.

Mikor jutunk be?

Viszont a stadionnál – azóta sem tudjuk, hogy miért – több ezres sorban álló tömeg fogadott bennünket, ami hosszú perceken keresztül látszólag meg sem mozdult. Sajnos a gyanúnk beigazolódott, hiszen a kezdő sípszó idején még rengeteg ember társaságában a kerítésen kívül álltunk, és azt találgattuk, hogy legalább a második félidőt láthatjuk-e. De ekkor varázsütésre a rendezők megnyitottak annyi kaput, hogy a tömeg közepéről nagyjából három perc múlva már bent voltunk.

Az a látvány, ami fogadott minket, ahogy kiléptünk a lelátóra, örökre a szemembe égett. Voltam már előtte néhány nagy arénában, de a Vélodrome egészen monumentálisnak tűnt, persze az is fokozta az élményt, hogy ránézésre vagy 35-40 ezer magyar szurkoló volt a helyszínen. A mérkőzés krónikáját szerintem szinte mindenki ismeri, Izland a negyvenedik percben Sigurdsson révén vezetést szerzett egy könnyen befújt büntetőből. A második félidőben sokkal jobbak voltunk, és a végén egy öngóllal egyenlíteni tudtunk. Ami biztos, egy életre megtanultuk a játékvezető, Szergej Karaszjov nevét, aki röpke kilencven perc alatt az egyik legutáltabb orosszá avanzsált a magyarok szemében, ami a történelmi előzményeket nézve, a maga nemében bravúros teljesítmény.

A marseille-i taxi

A lefújást követően úgy 20-30 perccel hagytuk el a stadiont, aztán egy közeli boltban néhány honfitársunkkal teljesen kiürítettük egy szupermarket sörös polcait. A magyar válogatott veretlen, nekünk volt mit innunk, tökéletesen idilli állapotunkat az a kis apróság árnyékolta be, hogy fogalmunk sem volt arról, miként jutunk vissza a nagyjából 13 kilométerre lévő szállásunkra. Leültünk egy buszmegállóba, egy kedves rendőrnő próbált nekünk segíteni, de nem tudott. Már kínunkban röhögtünk magunkon, amikor egyszer csak begurult elénk egy taxi a semmiből. Négyen nagy nehezen összeraktuk, hogy hova is akarunk menni – a francia nevekkel sajnos nem igazán boldogultunk, – és pillanatokon belül úton is voltunk. Lehet a fáradtság miatt, de már csak utólag jutott eszembe, hogy – velünk ugyan nem Samy Naceri száguldozott a városon keresztül, de – Marseille-ben taxival utazni így is kultikus élmény volt. Hamarosan megérkeztünk a szállásra, és az esti Portugália–Ausztria 0–0 után abban a boldog tudatban feküdhettünk le aludni, hogy Magyarország két fordulót követően négy ponttal vezeti csoportját, és szinte biztos, hogy továbbjutó.

Bakos Attila

MAGYARORSZÁG–IZLAND 1-1 (0-1)

Eb-mérkőzés, F csoport, 2. forduló

2016. június 18. 18.00, Marseille, 60 842 néző. Jv.: Karaszjov (orosz).

Magyarország: Király – Lang, Juhász (Szalai, 84.), Guzmics, Kádár – Dzsudzsák, Nagy, Gera, Kleinheisler, Stieber (Nikolics, 66.) – Priskin (Böde, 66.).

Izland: Halldorsson – Saevarsson, Ragnar Sigurdsson, Arnason, Skulason – Gudmundsson, Gylfi Sigurdsson, Gunnarsson (Hallfredsson, 66.), Birkir Bjarnason – Sigthorsson (Gudjohnsen, 84.), Bödvarsson (Finnbogason, 70.).

Gól: Gylfi Sigurdsson (39., 11-esből), Saevarsson (89., öngól).