Műszaki hiba miatt nem szállt fel Áder János honvédségi repülőgépe

Budapest – Műszaki hiba miatt nem tudott felszállni az Áder János köztársasági elnököt a csíksomlyói búcsúba szállító honvédségi repülőgép, az államfő így kénytelen bérelt géppel utazni – tudta meg csütörtökön a Ripost.hu.

Az online lap információi szerint Áder Jánost a Magyar Honvédség Antonov típusú katonai szállító repülőgépének kellett volna eljuttatnia a rendezvényre, de a gép “az utolsó pillanatban lerobbant”.

Altorjai Anita, Áder János sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a gyakorlat szerint a Köztársasági Elnöki Hivatal csak kivételes esetben – az elnöki programok időkeretét, sajátos feltételeit, valamint a felmerülő költségelemeket figyelembe véve – vesz igénybe bérelt gépet, amelyet az adott utaknál közbeszerzési eljárás keretében szerez be.

Hozzátette: egy nappal a tervezett utazás előtt kaptak tájékoztatást arról, hogy az államfő nem tud a honvédség gépével Csíksomlyóba utazni, mert az meghibásodott.

A Köztársasági Elnöki Hivatal gyorsított közbeszerzési eljárással bérelt repülőgépet – tudatta Altorjai Anita.

Az elnök Csíkszeredába is elutazik, Márton Áron püspök szobrának avatására.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés