Muszáj, hogy felfelé vezessen az út!

Muszáj, hogy felfelé vezessen az út!
Kézilabda – A kiábrándító érdi betli után a Békéscsaba ellen kell javítania a Lokinak.

Nem várt, súlyos vereséget szenvedett a DVSC-Fórum az Érd otthonában a női kézilabda NB I. szerdai fordulójában; a Duna-partiak 15–7-es félidőt követően 36–16-os győzelmet arattak. A húszgólos vereséggel zárult találkozóról kérdeztük a Loki beállóját, Bohus-Karnik Mercédeszt.

Nincs átütőerő

– Igazából nem volt előjele annak, hogy ilyen katasztrofálisan sikerül a meccs, közvetlenül a találkozó előtt nem éreztem, hogy baj lesz. Viszont az a probléma, ami előjött ezen az összecsapáson, az már a felkészülés során is feltűnő volt, azaz a támadásainkban nincs meg a szükséges átütőerő – fogalmazott a debreceniek játékosa.

Bohus-Karnik kiemelte, a mérkőzés elején lett volna lehetőség arra, hogy meglépjenek az ellenféltől, mert bizonytalan volt az érdi csapat, viszont a hajdúságiak játékába sok technikai hiba csúszott. A folytatásban Szekeresék ráerőltették az akaratukat a DVSC-re, ami még jobban elbizonytalanította a vendégeket. – Arra kényszerítettek bennünket, hogy középen támadjunk, a szélekre alig jutott el labda. A második félidőre sem változott a helyzet, rengeteget hibáztunk, a hazaiak ezt kihasználva szinte csak lerohanásból szereztek gólt – mondta a DVSC kézise, aki azt is elárulta, rögtön a meccs után átbeszélték egymást közt a hibákat, amikor ki kell javítani minél hamarabb.

Talpra kell állni!

De nincs idő a szomorkodásra, ugyanis szombaton kulcsfontosságú rangadó vár a Lokira, az ősi rivális Békéscsaba érkezik a Hódosba. – Nagyon szeretnénk hazai közönség előtt bizonyítani! Ezt a meccset mindenképpen hoznunk kell ahhoz, hogy a célkitűzésünket, azaz a legjobb nyolcba jutást elérjük az alapszakasz végén. Az ősz folyamán már többször is megmutattuk, hogy nehéz helyzetből is talpra tudtunk állni, ezért hiszem, most is így lesz majd – fejezte ki reményét Bohus-Karnik Mercédesz.

HBN-BN



Sporthírek






hirdetés