Munkahelyvédelmi terv – A MSZP kiegészítené a programot

Budapest, 2012. július 4., szerda (MTI) – Az MSZP három ponttal egészítené ki a kormány munkahelyvédelmi programját: növelné a szakképzés támogatását, a felnőttképzést a munkaerőpiac igényeihez igazítaná, és a hátrányos helyzetű kistérségeket is kedvezményben részesítené.

 

Mesterházy Attila pártelnök az MSZP szerdai elnökségi ülését követően újságíróknak kifejtette: a szakképzéssel kapcsolatban a gyakorlati oktatásra fordítható forrásokat növelnék. Megteremtenék a felnőttképzés és a szakképzés szinkronját, mindehhez pedig figyelembe vennék a munkaerőpiac szükségleteit is. A pártelnök-frakcióvezető a felnőttképzés fontosságát is kiemelte, szerinte ugyanis ez az az oktatási forma, amely a leggyorsabban reagál a gazdasági változásokra.

Mesterházy Attila azt is javasolta, hogy a kedvezményezett kör meghatározásakor ne csak az életkor és a képzettség alapján differenciáljon a kormány, hanem a területi különbségeket is vegye figyelembe. Mint mondta: Magyarországon 33 halmozottan hátrányos helyzetű kistérség van, háromnegyedük az ország keleti részén.

Mesterházy Attila kijelentette: támogatnak minden olyan intézkedést, amely a munkahelyek megőrzését vagy létrehozását célozza.

Szerintük azonban a kormány két évet késett a programjával, sőt eddig a hétfőn bejelentett intézkedésekkel épp ellentétes döntések születtek, azokat hozta hátrányos helyzetbe, akiket most preferál. Példaként említette, hogy a pályakezdők minimálbére 80 százalékra csökkenthető, a Munka törvénykönyve pedig a regionális minimálbér alkalmazására is lehetőséget ad. Bírálta a közfoglalkoztatottaknak fizetett jövedelem csökkentését is, valamint azt, hogy a munkanélküliek már csak három hónapig jogosultak támogatásra a korábbi kilenc helyett.

A pártelnök a problémák közé sorolta, hogy nem látja a bejelentett intézkedések fedezetét és azt is, hogy a gazdaság szerinte jelenleg nem képes új munkahelyek létrehozására.

Megismételte: az MSZP épp ezért őszre alternatív gazdaságpolitikát, költségvetést és adópolitikát dolgoz ki.

 

 

bet \ brl \ bzt \ bdó

 

MTI

Címkék:


Sporthírek