Nagyvilág

2007.12.04. 17:15

Határon túli egyházi vezetőkkel találkozott Szili Katalin

<p>Határon túli egyházi vezetőkkel találkozott kedden Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Parlamentben.</p>

A már hagyományosnak számító találkozó után a Házelnök beszámolt arról, hogy szeptemberre elkészülhet az úgynevezett nemzetpolitikai törvénytervezet. A törvény kormányoktól függetlenül hosszútávon tenné átláthatóvá és egyértelművé a határontúli szervezetek támogatását és szabályozná az intézményi és oktatási együttműködés lehetőségét is.

A törvényjavaslat alapját a már korábban elfogadott nemzetpolitikai stratégia jelenti, amely azt vizsgálja, hogy az európai  integráció milyen további lehetőségeket ad a magyar-magyar kapcsolatok erősítésére. A dokumentum egyebek mellett javasolja például olyan véleménynyilvánító fórumok létrehozását, amelyeken a civil szféra és az egyházak mellett fejlesztési együttműködésben álló régiók is részt vesznek.

Szili Katalin Házelnökké választása óta rendszeresen találkozik a határon túli magyar egyházi vezetőkkel. A keddi egyeztetésen többek között Tőkés László református és Tempfli József római katolikus püspök is részt vett. A határon túli egyházi képviselőket Szili Katalin után Sólyom László, köztársasági  elnök fogadta hivatalában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!