Működik is, meg nem is a Nagyállomás melletti hatalmas erőmű

Működik is, meg nem is a Nagyállomás melletti hatalmas erőmű
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Keresik a lehetőséget az áramtermelés újraindítására a debreceni erőműben.

Naponta tízezrek suhannak el a Homokkerti felüljárónál lévő erőművek mellett, de csak nagyon kevesen tudják, mi történik ott. A fűtési szezon kezdetén ellátogattunk a német E-Ontól a francia Veoliához került létesítményekbe, ahol Vollár Attilával, a Veoliához tartozó Tiszántúli Hőtermelő Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk a terület bejárása közben.

Megtudtuk, hogy a Mikepércsi úton kifelé haladva jobb kéz felől két erőmű található egymás mellett; a régebbiben forró vizet állítanak elő a hőszolgáltató részére, amelyet ez utóbbi vállalat csaknem 32 ezer lakásba és több intézménybe továbbít. Az év 90 százalékában földgázzal tüzelünk – mondta az ügyvezető a kazánok mellett –, csak a nagy téli hidegben segítünk rá fűtőolajjal, illetve környezetbarát technológiákat alkalmazunk.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

A Nagyállomás sínpárjaihoz közeli részre érve több emelet magas, a laikus szemnek modern erőművet pillanthatunk meg. De a gőz és áram előállítására alkalmas kombinált ciklusú gáz-gőz erőművet nem használják. Azért nem működik – válaszolt Vollár Attila –, mert néhány éve megváltozott az állami szabályozás, és jelentősen lecsökkent az ilyen módon előállított villamos energia átvételi ára. A kötelező átvétel megszűnt, a gáz drágult, az áram olcsóbb lett, vagyis most nem lehet gazdaságosan működtetni.

Indulásra készen

– Vizsgáljuk az újraindítás lehetőségét, hogy milyen piaci terméket tudnánk általa előállítani. Addig is indulásra kész állapotban tartjuk, gondoskodva a karbantartásáról. A korrózió elkerülése érdekében a létesítmény füstgázelvezető rendszerét nitrogén gázzal töltöttük fel – tudtuk meg a szakembertől.

A Mikepércsi út másik oldalán – kifelé haladva bal kéz felől – az ezredfordulón épült, hat gázmotorral felszerelt erőmű továbbra is az E-On tulajdonában van. Tervezik-e megújuló energia felhasználását, kérdeztük Vollár Attilától, aki elmondta: a francia cégnek többek között Pécsett is van erőműve, amellyel a debrecenivel szinte megegyező számú lakást látnak el távhővel. Ott faaprítékot és szalmatüzelést alkalmaznak. – Ezt talán itt is lehetne használni. Főleg akkor, ha lesz majd egy jelentős ipari parki fejlesztés a repülőtér mellett – vélekedett.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

Több mint száz éve

Rácz Attila, a létesítmény energetikai operatív irányítója a múltba kalauzolt. – 1890 és 1920 között Debrecen lakossága megkétszereződött, ezzel az ország egyik legnépesebb településévé vált. A szabad királyi város vezetősége 1905-ben úgy döntött, hogy villanytelepet létesít. Azután jutottak erre, hogy nem sokkal korábban az addig az utcai gázlámpákhoz használatos városi gáz berobbant. A mai erőmű elődjét 1908-ban helyezték üzembe. Az akkori technológiának megfelelően szénnel fűtött gőzgépekkel állítottak elő áramot. A későbbiek folyamán áttértek az olaj-, majd a gázfűtésre.

A második világháború idején nemcsak a Nagyállomás volt stratégiai célpont – folytatta Rácz Attila –, hanem a szomszédos erőmű is, mely nagyrészt elpusztult. Az újjáépítés során másfél megawattos gőzturbinát építettek be, ami a 80-as évek közepéig termelt villamos energiát. Akkor azonban a generátora zárlatos lett, a javítása nagyon sokba került volna (ismét nem volt rá pénz). Ezért abban az időben csak fűtőműként üzemelt az erőmű, forróvizet és gőzt állítottak elő. A gőzt a délkeleti városrészben akkoriban létező nagy iparvállalatok is használták.

– Debrecenben a 60-as évek végén kezdték meg a nagy lakótelepek építését, melyekhez távhőrendszert alakítottak ki. A forróvizes kazánokat a 70-es évek elején szerelték be az erőműbe. Közben megszüntették a széntüzelést, melyet fűtőolajjal és földgázzal váltottak ki, s az évek előrehaladtával már olajból is egyre kevesebbet égettek el – zárta Rácz Attila.

– Orosz Csaba –


Állandó a létszám

A francia tulajdonos 108 munkavállalóval vette az erőművet és a létszám azóta nem változott. Úgy tudjuk, ezen a jövőben sem szeretnének változtatni.



Sporthírek






hirdetés