MSZP: „nyergesvontatóval” lopnak

Akt.:
Debrecen – A Fidesz szerint lényegében visszaadták az elvett 13. havi nyugdíjat.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány szerint a KSH adatai alapján javulnak a szegénységi mutatók az utóbbi pár évben. Az ellenzéki képviselő viszont úgy vélte, hogy ez csak egyes mutatók esetében igaz, ha hosszabb időtávot és több adatot vizsgálunk, azt láthatjuk, hogy még mindig rosszabb a helyzet, mint amilyen a válság előtt volt.

Az ország jövő évi készülő költségvetésével kapcsolatban Bangóné Borbély Ildikó úgy fogalmazott, hogy számos fölösleges kiadási tétel van benne. Így például stadionok építésére 221 milliárdot, az állami médiára 70 milliárdot akarnak költeni. –

„Nyergesvontatóval” lopják el a költségvetésből a pénzt

– állította a szocialista képviselő. Hozzátette: ehhez képest 2017-ben mindössze 0,9 százalékkal kívánják növelni a nyugdíjakat. – Amit a kormány művel a nyugdíjasokkal, az bicskanyitogató és gusztustalan – jelentette ki.

Visszaadták a 13. havit

A Fidesz közleményben reagált, mely szerint a portfolio.hu elemzése alapján 2010. és 2015. között 9,6 százalékkal nőttek a nyugdíjak. Ezzel a polgári kormány lényegében visszaadta a szocialisták által korábban elvett 13. havi nyugdíjat. Hozzátették: mivel az idősek rezsire és élelmiszerekre költenek a legtöbbet, a Fidesz-kormány ezeket a költségeket is csökkentette, illetve csökkenti. A sertéshús áfájának mérséklése után 2017-ben a tej, a tojás, a baromfihús áfája is 27 százalékról 5 százalékra csökken. Az adó mérséklése megduplázza a nyugdíjemelés mértékét – hangsúlyozta a nagyobbik kormánypárt.

HBN-OCs



Sporthírek






hirdetés