MSZP: adják meg a romáknak a munka lehetőségét!

Debrecen, 2012. augusztus 15., szerda (MTI) – Munkát követel a romáknak Teleki László; az MSZP elnökségi tagja szerdai, debreceni sajtótájékoztatóján felszólította Orbán Viktort és kormányát, hogy adják meg a romáknak a munka lehetőségét.

A szocialista politikus, miután hajdú-bihari roma szervezetek képviselőivel találkozott, kijelentette: a hajdú-bihari romák munkát és nem segélyt kérnek az Orbán-kormánytól.

“Nem a segély, hanem a munka adja a család becsületét, ezért kérem, követelem, hogy a munka lehetőségét adja meg a romáknak a kormány” – mondta, hozzátéve: nem tartható tovább a mélyszegénység. Elfogadhatatlannak nevezte a 47 ezer forint közmunkabért, amiből közlése szerint nem lehet megélni, s szorgalmazta, hogy állítsák vissza az MSZP-kormány idején folyósított 62 ezer forintot.

Teleki László szerint a tankötelesség 18-ról 16 évre történő leszállításával “olyan bűnt követ el az Orbán-kormány, amit egyetlen elődje sem tett”. Ezzel az intézkedéssel a fiatalok 40-60 százaléka kerülhet ki az iskolapadból, s a roma értelmiség megjelenését akadályozza meg a kormány – fűzte hozzá.

“Orbán Viktor és kormánya ellopta a cigánygyerekek jövőjét. Magyarországnak akkor lesz felelős kormánya, ha visszaadja ezt a jövőt és visszaállítja a 18 éves tankötelezettséget” – fogalmazott Teleki László.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja a családtámogatási rendszer átalakítását és az egykulcsos személyi jövedelemadót bírálta, azzal szerinte “szűk réteget támogat Orbán Viktor kormánya, a hajdú-bihari családokat nem támogatja”.

Kathiné Juhász Ildikó, az MSZP hajdú-bihari elnöke egy kelet-magyarországi felmérésre utalva hozzátette: a lakosság 62 százaléka a munkanélküliségtől, 42 százaléka az elszegényedéstől, 28 százaléka a gazdasági stagnálástól, a növekedés hiányától fél a leginkább a térségben.

MTI








hirdetés