MSZP: a médiatanács tagjainak le kell mondaniuk!

Budapest, 2012. július 6., péntek (MTI) – Az MSZP szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjainak, a rádiós frekvenciapályázatok érvénytelenítése után le kell mondaniuk.

 

Lendvai Ildikó és Mandur László országgyűlés képviselők pénteki közleményükben azt írták: távozniuk kell a testület tagjainak, és “ugyanezt kell tenniük azoknak, akik erre a döntésre parancsot adtak”.

A médiatanács csütörtökön arról döntött, hogy a 95,3 MHz-es frekvencia-pályázat eredményének felülvizsgálataként született bírósági döntés alapján – amely alaki hiányosságok miatt kizárta a győztesnek hirdetett Autórádió Kft.-t a pályázatból -, más pályázatok alaki megfelelését is átvizsgálja. Ennek eredményeként három frekvencia teljes, összesen tizenegy pályázatát zárta ki az eljárásokból, köztük a Klubrádióét. A csatorna erre reagálva azt közölte: ellenőrizték pályázatukat és megállapították, hogy az megfelel az alaki kritériumoknak.

Az MSZP-s politikusok szerint, ha a Klubrádió valóban nem követett el formai hibát, akkor a médiatanácsnak egy célja van: a csatorna elhallgattatása, így pedig a rádió soha, sehol semmilyen frekvenciához nem juthat. Közlésük szerint ez esetben a médiatanács politikailag megbukott.

Ha azonban az érvénytelenített tizenegy pályázat valóban formailag hibás, akkor a “médiatanács szakmai analfabéta”, hiszen minden pályázatot rosszul minősített korábban.

A szocialista képviselők szerint a médiatanács Fidesz által jelölt elnöke és tagjai nem tarthatják további nyolc évig teljes jogbizonytalanságban a média szereplőit.

 

 

bet \ bpt \ hgp

 

MTI

Címkék: