MSZP: A Fidesznek mindenről Gyurcsány jut eszébe

A Fidesz Gyurcsány-fóbiája odáig fokozódott, hogy már minden hírbe őt keverik bele – áll Nyakó István, az MSZP szóvivőjének hétfői közleményében.

A szocialista szóvivő úgy fogalmaz: Balsai István holnap valószínűleg a hétvégi extrém havazás miatt is Gyurcsány Ferenc országos listáról való törlését követeli majd. Nem fogjuk megtenni, az MSZP országos listája felett nem a Fidesz rendelkezik – olvasható a közleményben.

Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján a BKV-botrány kapcsán a többi között azt mondta: a Gyurcsány-kormánynak, és személy szerint a volt kormányfőnek is komoly felelőssége van a fővárosi közpénzek eltüntetésében.

Az ellenzéki politikus szerint, ha Hagyó Miklós az Országgyűlés tagja marad, az azt jelenti, hogy a szocialista képviselő, illetve a mögötte álló párt hátráltatni kívánja a BKV-ügy büntetőjogi elbírálását. A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója ezzel arra reagált, hogy az MSZP budapesti elnöksége hétfőn arra kérte Hagyó Miklóst, lépjen vissza egyéni képviselő-jelöltségétől és mondjon le a fővárosi listán kijelölt helyéről, illetve jelenlegi fővárosi közgyűlési képviselőségéről, de nem kérték parlamenti mandátumáról való lemondásra.