2011.01.27 17:38; Frissítve: 2011.01.27 17:38


MSZP: a Fidesz-kormány folytatja a népnyúzó politikáját

A nemzetgazdasági miniszter csütörtökön egyértelművé tette, hogy a Fidesz-KDNP kormány folytatja a brutális megszorításokat az emberekre háruló válságadók kivetése, a nyugdíjjárulék emelése, a nyugdíj megtakarítások lenyúlása, valamint az igazságtalan jövedelemadó-rendszer bevezetése után – írja közleményében az MSZP.

Az ellenzéki párt szerint konkrétumokat most sem mondott Matolcsy György, ugyanakkor azt már lehet tudni, hogy csak az önkormányzatok legalább 80 milliárdos elvonást szenvednek el 2011-ben, az átlag vagy az alatti jövedelemmel rendelkező dolgozók zsebéből kivett pénz a gazdagok, államtitkárok, miniszterek pénztárcájában köt ki. A gyógyszer- és nyugdíjkassza megcsapolásával pedig az idősebb generációk kerülhetnek lehetetlen helyzetbe – írja közleményében az MSZP.

A kormány 600-650 milliárd forintot fog megtakarítani a költségvetés kiadásaiból 2013-ig, már idén néhány tízmilliárdot, jövőre a teljes összeg körülbelül felét – mondta a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A csomagotfebruár végén fogadja el a kormány.

- Független Hírügynökség -

Fidesz: A szocialisták állítsák le lejárató kampányukat
fuggetlen | 2011.01.27 17:03

Az MSZP állítsa le európai lejárató kampányát, mert ezzel Magyarországnak árt, a saját hazai népszerűségét nem erősíti – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a Fidesz alelnöke.

Jön a költségvetési megtakarítási csomag
fuggetlen | 2011.01.27 16:18

A kormány 600-650 milliárd forintot fog megtakarítani a költségvetés kiadásaiból 2013-ig, már idén néhány tízmilliárdot, jövőre a teljes összeg körülbelül felét – mondta el a kormányszóvivői tájékoztatón Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Nyirő József újratemetése – Lukács: nem számolnak atrocitással a vasárnapi szertartáson
Budapest/Székelyudvarhely, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nem számolnak atrocitással vagy bármilyen erőszakkal a [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Pomponlányok fesztiválja
Miskolc - Az ország számos pontjáról érkeztek pomponlány-csapatok Miskolcra, a hétvégére, az I. Magyar [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – elengedték Lukács Csabát
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Öt és fél óra veszteglés után elengedték a korondi rendőrségről [...] tovább »
Vonat elé hajtott egy autó Kiskunfélegyháza határában
Kecskemét, 2012. május 26., szombat (MTI) - A gépkocsit vezető férfi meghalt, utasa életveszélyesen megsérült, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés