MSZP: A Fidesz kizárólagos hatalma alá vonja a közmédiumokat

Bár a választás előtt a kormánypárt tagadta, a pénteken benyújtott médiatörvény-tervezet alapján mégiscsak kizárólagos hatalma alá akarja vonni a közszolgálati médiumokat és az MTI-t – áll az MSZP elnökének pénteki közleményében.

Lendvai Ildikó emlékeztet: az elmúlt ciklus végén a pártok sikerrel kecsegtető egyeztetést folytattak a médiatörvény módosításáról, amelyben a Fidesz nem vett részt. Lendvai Ildikó szerint ma már világos, hogy azért, mert nem konszenzusra törekedett, hanem kizárólagos hatalomra tört, nem egyeztetést, hanem médiadiktátumot tervezett. A szocialista politikus szerint azzal, hogy a jogszabályokat nem a kormány, hanem fideszes képviselők nyújtották be, ki akarják kerülni a kormány számára előírt egyeztetést, és a szakma megkérdezése nélkül kívánnak szabályozni.

Lendvai Ildikó úgy fogalmaz: “a benyújtott fideszes jogszabályok három célt szolgálnak, az einstandolást, a fideszes káderek bebetonozását és a paritás megszüntetését – a közmédiumok és az MTI politikai irányítását”.

Az MSZP elnöke szerint a közalapítványok összevonásával a Fidesz könnyebben tudja majd irányítani az MTV-t, a Magyar Rádiót, a Duna TV-t és az MTI-t. A bebetonozást Lendvai Ildikó arra alapozza, hogy a javaslatban a médiapolitika irányítóit 9 évre neveznék ki, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, valamint a Média Tanács elnöke ugyanaz a személy, akit a miniszterelnök nevez ki.

A közlemény szerint a Fidesz javaslata alapján egyoldalú politikai irányítás lesz a médiumok tulajdonosi testületeiben és az ORTT-ben is. Lendvai Ildikó úgy véli: az újjáalakítással a kormánypárt egyúttal megszabadulhat az MTI és a Duna TV elnökétől, és pályázat nélkül nevezheti ki saját kádereit az MTV és a Magyar Rádió élére.

Az MSZP elnöke felhívja a figyelmet arra, hogy a Fidesz által szintén beadott alkotmány-módosítás úgy sorolja fel a közszolgálat feladatait, hogy abban nem szerepel az arányos és hiteles tájékoztatás.

– Független Hírügynökség –








hirdetés