2014.06.02. 10:40
Jegyzet: Esélyt adók
<em>Talán sosem üt úgy szíven Bródy János dala, ha csak a rádióban hallom, ám nekem a hétvégén egy hamiskásan csillogó szemű hétéves énekelte</em>. <strong>Fabók Ágnes jegyzete</strong>.
Talán sosem üt úgy szíven Bródy János dala, ha csak a rádióban hallom, ám nekem a hétvégén egy hamiskásan csillogó szemű hétéves énekelte. Fabók Ágnes jegyzete.
De, ahogyan arca komolyra váltott, éreztem, hogy ő is értette: „Többet s jobban törődjetek velünk / Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk / Ha nem neveltek jól, akkor majd rosszabbak leszünk!”
Hallgattam, s közben azokra gondoltam, akik mellett nincsenek szülők. Azokra, akik mellett hiába vannak, mert ők is az éjjelnappalbudapest- féle szennyműsorokból vett értékrend szerint élnek. Gondoltam, arra a két srácra is, akikkel a minap találkoztam. Az egyik 17 évesen még a 6. osztályt sem végezte el, látszott rajta, fogalma sincs mi vár rá az életben. A másik, környezete házi tetoválásokkal megjelölt áldozataként próbált a jónak vélt irányba vergődni.
Ezeknek a gyerekeknek az egyetlen esélyt a pedagógusok jelentik. Hiszen többségük (a szülők helyett is) erején felül küzd, fáradhatatlanul magyaráz, és sok más mellett a helyes értékrendre is tanít. Mert tudják, „hogy eljön az idő, / amikor majd minden rossz gyerek nagyra nő / S ha nem tanulja meg, hogy hol van a határ / Romba dönt majd mindent, ami körülötte áll.”
