Moziavató és dalos találkozó Földesen

A földesi dalkor a felújított moziépület előtt
A földesi dalkor a felújított moziépület előtt - © Fotó: Péter Imre
Földes – A dalostalálkozó már hagyományos, és segíti a klubok együttműködését.

A magyar nóták és népdalok színes csokrát hozta el tízenhat település 23 előadó csoportja arra a dalos találkozóra, amelyet X. alkalommal a zsúfolásig megtelt, most felújított Árpád moziban rendezett meg a Nosztalgia Hagyományőrző Egyesület.

Június 23-án délelőtt a találkozó résztvevőit Bodó Sándor államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és a nagyközség polgármestere Jeneiné dr. Egri Izabella köszöntötte, majd átadták Földes lakosságának a hatvankét millió forint beruházással megújult mozit. A dalos nap programjában a csoportok közel kétszáz tagja szerepelt. A fellépők műsorszámaikkal bizonyították, hogy az évente megrendezésre kerülő „Szól a nóta, száll a dal” című dalos találkozó a magyar nóta túlélését segíti és erősíti a nyugdíjas klubok közötti barátságot és együttműködést.

– Péter Imre –

Címkék: , , ,